A tulajdonosa álmát váltotta valóra, most mégis meg kell válnia a shooting brake karosszériás Teslától, amiből csak ez az egyetlen egy darab létezik. A Model S-ből épített stílusos kombi a tökéletesség igényével készült.

Floris de Raadtnak nem egy kombira volt szüksége, hanem egy igazán egyedi, még szebb változatot szeretett volna a Tesla Model S-ből. A britektől származó sportos kombik, a shooting brake kategória nagy rajongója, ezért azzal kereste meg a holland RemetzCar műhelyét, hogy minél stílusosabb befejezést álmodjanak az elektromos autójára.

Az első ötlet az volt, hogy a Jaguar XF Sportbrake hátsó részét szabják rá,

de míg a Teslának alumíniumból készült a karosszériája, addig a Jaguarnak acélból, ezért teljesen egyedi formát kellett építeni. A hatkerekű Range Rovert, nyújtott tengelytávú Audi A8-at és halottaskocsi Teslát is építő műhely boldogan vállalta a kihívást.

A dizájnt Niels van Roij formatervező jegyzi, és a munkája fantasztikusan sikerült. Még olyan apróságokat is igényesen oldottak meg, mint a hátsó ablaktörlő, amit a BMW 2-es Active Tourer mintájára a hátsó légterelő alá rejtettek.

Kombi karosszériával még szebb lett a Tesla Model S

Egyedi megrendelésre készült, de több is lesz belőle.

A shooting brake brit származása nyomán nem volt kérdés, hogy a karosszériát British Racing zöldre fényezték, amihez remekül illik ez a világos belső.

Az elkészült autó nagy sikert aratott, még a genfi autószalonon is kiállították, Floris boldogan adta kölcsön a Teslát a Vredestein standjára. A RemetzCar bárkinek

szívesen készített volna még egy példányt, de nem akadt több érdeklődő, ezért a shooting brake Tesla egyedi példány maradt.

A tulajdonosa sem így tervezte, de most meg kell válnia tőle.

Az alapokat egy 2013-ban gyártott Model S adja, 422 lóerővel és 600 Nm nyomatékkal, a 85 kilowatórás akku több mint 400 kilométeres hatótávra elég. A faceliftes orrával feldobott Shooting Brake nem futott sokat, még csak 60 ezer kilométer van benne, de

az egyedisége miatt nem olcsó: 185 555 eurót kérnek érte, ami 66 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés