Mutattuk már, ahogyan az elektromos hajtásúvá alakított Audi RS3 legyorsulta a legjobb szuperautókat az Auditól a Lamborghinin át a Porschéig, most pedig ugyanezt megcsinálta hátramenetben is. Közben még új sebességrekordot is döntött.

Elképesztő dolgokra képesek az elektromos autók, ha gyorsulásról van szó, és most nem a Tesláról beszélünk, hanem valami még erősebbről. A Formula E-ből származó villanymotorokkal elektromossá alakított 1200 lóerős Audi RS3 olyan szuperautókat győzött már le gyorsulásban, mint az Audi R8 V10, a Lamborghini Huracán Performante és a Porsche 911 GT2 RS.

A Porschét pedig most hátramenetben is sikerült megelőznie.

A félreértések elkerülése végett jegyezzük meg, hogy csak az elektromos Audi ment hátrafelé, a 911 GT2 RS előrefelé próbálta legyorsulni, de nem sikerült neki.

Szükség volt a mutatványhoz egy autóversenyzőre, aki ezúttal is Daniel Abt volt, a családi tuningcég csapatának pilótája a Formula E-ben. Már az elején kiderült, hogy tolatva gyorsulni nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, Daniel többször is elvesztette az irányt, aminek megforgás a vége. De nem adta fel, és végül sikerült megdöntenie a tolatás sebességi világrekordját is.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így néz ki minden F1-es pilóta rémálma, amikor az élről rossz garázshoz hajt be kerékcserére

További cikkeink a témában