Nem kilométert veszünk, hanem állapotot, tartja a mondás, de ennél a Honda Civicnél mind a kettő rendben van, és ez az árán is meglátszik: másfélszer annyit adtak érte, mint egy újért.

Sokak kedvence a Honda Civic hatodik generációja, amit 1995-ben mutattak be, és az ezredfordulóig gyártották. Nemrég egy szép állapotú példánya került fel a Bring a trailer oldalára, és hihetetlen áron ment el. Az 1999-ből származó kétajtós kupé még csak 12 ezer mérföldet, azaz kevesebb, mint 20 ezer kilométert futott, és ez meg is látszik az állapotán.

Az eladója már 2018-ban is drágábban vette, mint amennyiért egy új Civic Coupét lehet kapni, akkor 24 ezer dollárt fizetett érte. Az 1,6 literes, 160 lóerős motorral és ötfokozatú kézi váltóval szerelt autóval a jelek szerint

jó befektetést csinált, mert most 36 500 dollárt, azaz 11 millió forintnak megfelelő összeget ért a vevőjének.

Az ára azért is meglepő, mert 21 ezer dollárért már új Civic Coupét kapni az USA-ban, de az biztos, hogy ilyen youngtimer Hondát már aligha találsz másikat.

A magyarországi használtpiacon jellemzően két-háromszázezer kilométert futott példányokat hirdetnek, és még a legszebbekért sem kérnek másfélmillió forintnál többet.

Ez is érdekelhet:

Megmutatta magát a következő Honda Civic

Az első képek a Civic új generációjáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában