Crossovert gyártani 2014-ben nagyjából annyira számít kreatív és izgalmas ötletnek, mint mondjuk indie rock zenekart alapítani a 2000-es évek derekán, de az új Suzuki Vitarára mégis érdemes odafigyelni, és nem csak azért, mert a Swifthez és az SX4-hez hasonlóan ezt is nálunk fogják gyártani.

Persze mi is tudjuk, hogy a Suzuki legfeljebb annyira magyar, mint amennyire az iPhone kínai, de azért mégis örömteli, hogy összeszerelésben annyira jók vagyunk, hogy a japánok már három modellt is nálunk gyártanak. A Vitara gyártásának Esztergomba hozása logikus lépés volt, hiszen az új modell ugyanazokra az alapokra épül, mint a tavaly bemutatott SX4 S-Cross, csak annál valamivel kisebb és terepjáróbb.

Terepjáróságban legyőzni a díszpinty SX4-et mondjuk annyira nem nehéz, elég hozzá egy 185 milliméterre emelt hasmagasság, első és hátsó védőlemez (a sport csomagban), jobb terepszögek, valamint 16 és 17 colos kerekek, de azért ez így, az (opcionális) összkerékhajtással együtt már mégis azt jelenti, hogy a Vitarával terepre, de legalább is 37-es főútra is merészkedhetünk, ha nagyon akarunk.

Ha nem akarunk, akkor a döntési helyzet a következő: nagyjából azonos árért és motorválasztékkal (1,6 literes, 120 lóerős benzines és dízel motorok) tíz centivel hosszabb tengelytáv (SX4) avagy kellemesebb megjelenés, és olyan, a Suzukinál eddig nem látott extrák, mint a radaros féktámogató rendszer és az automata távolságtartó tempomat (Vitara).

Hogy melyik lesz a nyerő a vásárlók körében, az csak 2015-ben derül ki, ekkor kezdődik meg a Vitara gyártása az esztergomi üzemben, addig még valószínűleg a kocsi áráról és menetteljesítményéről is pontosabb képet kapunk.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés