A Continental GT kupéja és kabriója után a Bentley leleplezte a négyajtós limuzint is. A vadonatúj Flying Spur az eddiginél sportosabb vonalakkal, 635 lóerős W12-es motorral és mesés kényelemmel érkezik.

2005-ben a Continental GT négyajtós változataként jelent meg a Bentley kínálatában a Flying Spur, ami akkor még a Continental nevét is viselte. 2013-ban jött ki a második generációja, most pedig a luxuskupé megújulása után itt a vadonatúj limuzin is. A Flying Spur harmadik szériája a korábbiaknál sportosabb vonalú lett, és még magasabb szintre emeli a márka luxusát.

A méreteivel sem spóroltak a Bentley-nél, az új Flying Spur az 5,32 méteres hosszával igazi luxusautó.

Az utastere pedig bőségesen kényelmes négy személyre, a tengelytávja ugyanis a Continental GT-énél is 13 centiméterrel hosszabb, 3,2 méteres. Szinte hihetetlen, hogy a Bentley-nek van egy még ennél is hatalmasabb autója, a Mulsanne.

Az új Flying Spur dizájnja úgy tud arisztokratikus lenni, hogy közben atletikusabbá is vált.

A jellegzetes hűtőmaszk függőleges osztású, az ékszerszerűen ragyogó fényszórók ezen a típuson is megvannak, a B betűt formázó hátsó lámpák azonban szögletesebbek lettek, mint a Continental GT-n. A külső érdekessége a szárnyas B alakú hűtődísz.

Amióta vezettük az új Continental GT-t, biztosak voltunk benne, hogy a Flying Spur utastere is lenyűgöző lesz.

A legnemesebb anyagokkal borított belső tér érdekessége a gyémántmintára varrt bőrkárpit az ajtókon, itt is megvan a műszerfalba beforgatható 12,3 colos érintőképernyő, és a hátsó utasok külön panelt kapnak a klíma kezeléséhez.

A motorja a Continental GT-ből ismerős 6 literes, biturbó W12-es, ami 635 lóerőre és 900 Nm nyomatékra képes,

a nyolcfokozatú duplakuplungos automatával és az összkerékhajtással 3,8 másodperc alatt gyorsítja százra a 2437 kilogrammos limuzint, aminek a végsebessége a kupéhoz hasonlóan 333 km/óra.

A gyorsulásnál is lényegesebb a Flying Spur komfortja, és az elődjénél nagyobb térfogatú légrugó, a változtatható lengéscsillapítás és a 48 voltos rendszerről működő kanyarstabilizátor minden utat ünneppé tesz.

A Bentley-nél most először alkalmaznak szériagyártásban hátsókerék-kormányzást, amiből stabilabb és kezesebb lett az autó.

A felszereltségi lista a legújabb vezetési asszisztensektől a színes head-up displayen át a különféle hifikig terjed,

amiből a széria 650 wattos, és a 16 hangszórós, 1500 wattos Bang & Olufsen még csak a középső, a csúcsot ugyanis a 19 hangszórós, 2200 wattos Naim rendszer képviseli. Az új Flying Spur ősztől rendelhető, az első példányokat 2020-ban szállítják.

Ez is érdekelhet:

74 millió forintba kerül a gyémánttal kirakott Bentley könyv

A márka száz évét mutatja be a kiadvány.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában