Az 5-ös sorozat első generációjából még nem készült M5, de a típusnak volt egy motorsport-kiadása, amiből már csak néhány példány maradt fenn. Az egyik felújításával mostanra készültek el, és fantasztikus lett.

1984-ben az E28-as szériából jelent meg a legelső BMW M5, és talán még ötlet sem volt, amikor az elődjéből már sportlimuzint építettek. Az 1972-ben bemutatott első 5-ös sorozat, az E12 adta az alapját annak az autónak, ami 1976-ban azért készült, hogy egy versenysorozatban induljanak vele. A BMW újonnan alapított motorsport-részlege és a dél-afrikai képviselete építette az 530 MLE-t, ahol a név a Motorsport Limited Edition rövidítése.

Az 530-ban dolgozó háromliteres, soros hathengeres motort 170-ről 200 lóerősre izmosították, a legnagyobb nyomatéka 277 Nm lett, amivel 9,3 másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége elérte a 208 km/órát.

Mai szemmel nézve szerény számok, de a hetvenes években igencsak sportosnak számított ez a BMW,

amit alaposan kikönnyítettek, lyuggatott karosszériaelemekkel, tekerős ablakokkal és a klíma kiszerelésével.

Az utcai modellből épült versenyautó elég sikeres lett, 15-ből 15 futamot megnyert, és három túraautó-bajnoki címet szerzett. A limitált szériából csak 277 példány készült, és csaknem mind megsemmisült az évtizedek során, de nemrég talált egyet a BMW, és úgy döntöttek, hogy felújítják. A munkával mostanra készültek el, és

az eredményt még többre értékeled, miután meglátod, honnan indultak, és hová jutottak vele.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés