Sokat kellett várnunk rá, de megérte, hamarosan már nyitott tetős karosszériával is megvehető a BMW konnektorról tölthető hibrid sportautója, ami ezzel együtt felfrissült, erősebb motort és nagyobb akkumulátort is kapott.

2012-ben leplezte le még tanulmányautóként az i8 Spydert a BMW, és akkor mindenki azt gondolta, hogy amint ilyenkor lenni szokott, egy éven belül sorozatgyártásba kerül a nyitott tetős változat. Nem így lett, hiába vártunk rá évekig, de most végre bemutatkozott az i8 Roadster, amit jövőre meg is lehet venni, és a kupéhoz hasonlóan lenyűgözően néz ki.

A formája nem sokban tér el a prototípusétól, ami azt jelenti, hogy ezzel is nagy feltűnést keltve érkezhetsz meg bárhová. Még a kiszállás is hasonlóan látványos, mint a kupéból, hiszen az i8 Roadster esetében is felfelé nyílnak az ajtók. A szélvédőkerethez hasonlóan szénszálas anyagból vannak, így a roadster csak 60 kilogrammal lett nehezebb a kupénál.

Az i8 Roadster a nyitott tetős autózás élményéről szól, ezért jól jön, hogy az elektromosan mozgatott tetőt csak 15 másodpercbe telik lenyitni, akár 50 km/órás sebességig.

Nyitott tetővel pedig még jobban élvezheted, hogy csendben suhansz. Az i8 Roadster is tisztán elektromosan indul, de a kupéval együtt nagyobb kapacitású lítiumion akkumulátort kapott, 7,1-ről 11,6 kilowattórára nőtt az energiatárolási képessége, amiből 9,4-et lehet felhasználni. Az elektromotor is erősebb lett, 131 helyett 143 lóerős.

Mostantól mindkét i8-ban nagyobb tempónál is kiélvezheted az elektromos hajtás nyugalmát. Ha hibridként vezeted, akkor 70 helyett már 105 km/óráig képes menni tisztán elektromotorral, eDrive módban pedig akár 120 km/órával is. Az akkumulátor egy feltöltésével pedig 55 (a roadster esetén 53) kilométer az elektromos hatótáv.

Nem változott a benzinmotor, továbbra is az 1,5 literes, háromhengeres, turbós erőforrás kapcsol be, ha nagyobb teljesítményre van szükséged. 231 lóerőre és 320 Nm-re képes, ami a kombinált teljesítményt 374 lóerőre növeli. Az i8 Coupé ezzel 4,4 másodperc alatt gyorsul százra, a roadsternek két tizeddel több időre van szüksége.

Nem kérdés, hogy széria a váltófülekkel ellátott kormánykerék, az elektromosan állítható ülés, az okoskulcs és a navigációs rendszer, de új head-up display és lézeres fényszóró is került az i8 kínálatába. A színek választéka a képeken látható Donington szürkével és E-Copper rézmetállal bővült, belül elefántcsontszínű hangulatot választhatsz.

Az időzítés tökéletes azzal, hogy a Los Angeles-i autószalonon leplezték le az i8 Roadstert, hiszen mire nálunk is beköszönt a jó idő, addigra a BMW legújabb nyitott tetős sportkocsija is megérkezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában