A BMW idén végre sorozatgyártásba küldi az M3 Touring változatát, és mivel lehetne jobban felhívni a figyelmet az izmos kombira, mint azzal, hogy máris körrekordot autóztak vele a Nordschleifén?

Az M GmbH alapításának ötvenedik évfordulóját olyan új modellekkel ünnepli a BMW, mint az M2 Coupé és az M4 CSL, és idén kerül gyártásba a márka történetében az első M3 Touring is. Az utóbbit még nem mutatták be, de azt máris elárulták róla, hogy az álcázott prototípusával körrekordot döntöttek a legendás Nordschleifén.

A rekorddöntésről készült rövidfilmből kiderül: ez nem csak abból áll, hogy mennek egy gyors kört a pályán.

Hosszú előkészület előzi meg a kört, ami során az autó műszaki állapotát és eredetiségét is igazolni kell, mint ahogyan az időmérést is gondosan hitelesítették. Még az időjárás is rendben volt, amikor Jörg Weidinger az M3 Touring volánja mögé ült.

A belsőkamerás felvételen látszik: az M3 mit sem vesztett a tempójából azzal, hogy kombit építettek belőle.

7 perc 35,060 másodperces idejével a Nürburgring leggyorsabb kombija lett, több mint 10 másodpercet javított a korábbi rekorder Mercedes-AMG E63 S eredményén, a 7 perc 45,19 másodperces időn, amit 2018-ban értek el vele.

Nem az első M3 Touring?

Nem ez lesz az első kombi az M-es BMW-k között, hiszen az M5-ből kétszer is készült már Touring, 1992-ben a második, és 2007-ben a negyedik generációjából. Az M3-ból is építettek kombit a BMW-nél, az E46-ból készült el az M3 Touring prototípusa, és bár a képek alapján úgy tűnt, készen áll a sorozatgyártásra, végül mégsem vették fel a kínálatba.

Ez is érdekelhet:

A BMW ezzel a hibrid versenyautóval igazán elindulhatna a Le Mans-i futamon

Megnéznénk, mire képes a V8-as versenygép a 24 órás futamon.

Sokan csak álmodhatnak az új BMW M4 CSL-ről

A BMW M4 eddigi legizmosabb változatából még a legtehetősebbek közül sem juthat mindenkinek.

Az M3 és M4 különkiadása ünnepli a BMW M ötvenedik születésnapját

Ma éppen ötven éve, 1972. május 24-én alapították a BMW Motorsport GmbH-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

„Igyekeztem minél nagyobb seggfej lenni az F1-ben”

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés