Az 5-ös sorozat modellfrissítése után már csak arra vártunk, hogy a BMW mikor mutatja be a csúcsmodell ráncfelvarrott változatát. A megújult M5 erősebb nem lett, mégis sportosabb és dögösebb.

A BMW idén új külsőt adott az 5-ös sorozatnak, és elsőként csak az alapmodelleket mutatta meg, most azonban a megújult M5-ről is lehullt a lepel.

A BMW tovább tökéletesítette az 5-ös sorozatot

Többféle hibriddel érkezik a megújult 5-ös BMW.

Nem kétséges, hogy a szűkebbre szabott lézeres fényszórók, az L-alakú nappali menetfények és a közös keretbe foglalt vese alakú hűtőmaszk a csúcsmodellnek is szigorúbb megjelenést adnak.

A lökhárítón lévő légbeömlőket és a hátsó lámpákat is átszabták, és nincs rendes modellfrissítés új színek és felnik nélkül. A képeken látható Motegi vörös és a 20 colos, duplaküllős könnyűfém kerekek is újak.

A Competition változat ezen kívül fényes fekete hűtőmaszkkal, ablakkeretekkel, logókkal és kipufogóvégekkel lett még dögösebb.

Ha arra számítottál, hogy a ráncfelvarrással a teljesítményét is felcsavarják az M5-nek, akkor egy kicsit csalódnod kell.

Persze a BMW sportlimuzinja eddig is bőségesen erős volt, most is annak számít. A 4,4 literes biturbó V8-as motorja 600 lóerőre képes, amivel 3,4 másodperc alatt gyorsul százra, a 625 lóerős Competition még egy tizedet farag ezen az időn.

Az összkerékhajtású, de hátsókerék-hajtásra is kapcsolható M5-nél a Competition egyben 7 milliméteres ültetést is jelent,

és a modellfrissítés újdonsága az M8 Gran Coupéból származó, újonnan fejlesztett lengéscsillapító, ami amellett, hogy biztosan az úton tartja az autót, még kényelmesebb utazást garantál.

Az M5-ben is megjelent az új, nagyobb méretű érintőképernyő, és a menetmódok kiválasztása is egyszerűbbé vált.

A váltókar mellett találsz egy Setup gombot, ezzel állíthatod be a neked legjobban fekvő paramétereket, amiket aztán a kormánykeréken lévő vörös billentyűkkel egy szempillantás alatt hívhatsz be.

Ez is érdekelhet:

Az Alpina legújabb BMW-je felkerül a kívánságlistádra

A 600 lóerős M5-nél is izmosabb lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés