Az álcázott prototípusát már az előző év végén megmutatta, de a vadonatúj M8 leleplezésével még adós maradt a BMW. Most sem fedte fel az új csúcsmodellt, de néhány újabb részletet elárult a hamarosan érkező autóról.

A legelső 8-as sorozatból végül nem volt kapható M kivitel, és az is csak később derült ki, hogy a BMW-nél eredetileg elkészítették a csúcsmodellt, de nem küldték gyártásba.

Az utód érkezéséig nézd meg, milyen lett volna az első BMW M8

Sokáig titkolták még a létezését is a prototípusnak.

Most nem hagyják ki ezt a lehetőséget, a 6-os sorozat utódjaként érkező 8-asnak már a bemutatója előtt, 2017-ben elárulták, hogy M8-ra is számíthatunk belőle. Mutattak is róla néhány képet álcázva, és bár még most sem leplezték le, de megtudtunk róla egy pár részletet.

Az új M8 Coupé és Cabrio ugyanazt a hajtásláncot kapja, mint az M5,

ennek megfelelően a 4,4 literes biturbó V8-as motorja várhatóan legalább 600 lóerős lesz, és számíthatunk a Competition kivitelre is, ami az M5-ben 625 lóerőre képes. A kupé és kabrió is összkerékhajtású lesz, de a hajtást sportmódba tehetjük, vagy akár teljesen ki is kapcsolhatjuk, ekkor hátsókerék-hajtásúként driftelni is lehet a BMW nagyágyújával. De ez még messze nem minden.

Még többféle beállítás közül lehet választani, az M menüjében a motor és a váltó, a kormányzás és a futómű, valamint az összkerékhajtás mellett már a fékrendszer működését is személyre szabhatjuk.

Az új integrált fékrendszer nemcsak két kilogrammot spórol az M8 tömegén, de akár harapósabbra is állítható,

és a karbon-kerámia tárcsák ehhez a modellhez is rendelhetők lesznek. A kedvenc beállításunkat a kormánykeréken lévő piros gyorsgombokra is lehet menteni.

Újdonság lesz a versenypályára szánt Track mód, amikor az összes vezetéssegítő és kényelmi funkció kikapcsol, még a zene és a középső kijelző is, hogy semmi se vonja el a figyelmed a vezetésről.

A Sport módot arra találták ki, ha országúton akarsz egy jót autózni, ekkor nem akarja tőled átvenni a vezetést, segít, hogy minél többet autózhass ki belőle, de azért vigyáz a biztonságodra. Ha minden jól megy, az M8-at az őszi frankfurti szalonon már megnézhetjük.

Ez is érdekelhet:

Gran Coupé lesz a BMW új 8-as sorozatából is

Heteken belül megtartják a premiert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés