Ma már X7-esig terjed a BMW szabadidő-autóinak számsora. Az X1-esben viszont nem egy kisebb-olcsóbb X5-öst vagy még kisebb, még olcsóbb X3-ast kell keresni.

2003-ban jelent meg a BMW X3-as. Az X5-ös viszont már 1999-ben, így négy év alatt kihőböröghette magát, akinek indíttatása volt rá, hogy egy sportos prémiumautókat gyártó cég terepjárószerű autót készít, ezért az X3-as már nem okozott ilyen vihart. Jóval véleményesebb lett a külseje, mint a nagyobb X-é, főleg az első és hátsó fényszórókat érte kritika, de ahogy telt az idő, egyre javult a megítélése. Az újságíróknak tetszett, a vevők is szerették, a statisztikák pedig kimutatták, hogy használtan is az egyik legjobb vétel.

Szerintem a világ legjobb autója volt, már ha racionális alapon próbáljuk levezetni, milyen is lehet a legjobb. Ha ugyanis a használhatóságot és a sokoldalúságot nézzük, akkor az ötajtós karosszéria ideális, normális csomagtérrel, elegendő utastérrel, de nem túl nagy külső méretekkel, kicsit megemelve és összkerék-meghajtással, kellően dinamikus motorral, stabil futóművel. Ha pedig tényleg a legjobbat keressük, akkor élvezetes vezethetőségre és prémium minőségre is szükség van. Akkoriban ez megvolt az X3-asban, más hasonló kocsi pedig nem nagyon létezett.

Azóta eltelt bő másfél évtized, rengeteg dolog történt, a témánkhoz ezekből annyi kapcsolódik, hogy a szabadidő-autók felforgatták az autópiacot, már nem az X5-ös a legnagyobb, hanem az X7-es, egy mai X3-as nagyjából akkora, mint egy X5-ös volt anno, van már X6-os, X2-es, X4-es, meg X1-es, ami nagyjából betölti az első generációs X3-as szerepét.

Valamivel kisebb annál – 4,45 méter a teljes hossza –, de rövidebb az orra, mivel már keresztben szerelik bele a motort, ezért kellően tágas lehet az utastere. Elöl és hátul is kényelmesen elférni, és még így is maradt 505 liternyi hely a csomagoknak, a praktikum tehát ilyen értelemben adott. Ennek nem megosztó a formája: egy 8-as kupé persze szebb, de az X1-esnek jót tett a modellfrissítés. Bár nagyobbak lettek a veséi, ez még nem az a beteges túlméretezés, amit a 7-esnek kellett elszenvednie az ázsiai vevők ízlése miatt, nem hiányoljuk a kerek lámpatesteket az első lökhárítókból, szerencsésebb lett a far kialakítása, maibb és tetszetősebb az összkép. Az első menetfénykontúrok kellő tekintélyt adnak neki, de már csak a mérete miatt sem az az agresszív hatású BMW SUV, ami a sztereotípiákban szerepel.

Ha akarjuk – és persze ha megtehetjük –, az X1-es igazán jól felszerelt kocsi is lehet, de vannak árulkodó jelek, hogy nem csak centiméterekben szerényebb ez az X, mint a magasabb sorozatszámúak. Két analóg körműszer van a kormány mögött, nem egy képernyő, egyszerűbb a középkonzol kialakítása, az automata váltó előválasztókarja is régies a BMW frissebb modelljeihez képest – semmi nem rossz, de ha ez nem egy modellfrissített X1 lenne, hanem egy új generáció, lenne fintorgás a szaksajtóban.

A tesztautó xDrive20d volt, vagyis összkerekes – ez ma már messze nem természetes a BMW kis SUV-jánál sem, a kétkerék-meghajtásúak ráadásul nem hátul, hanem elöl kaparnak –, négyhengeres, kétliteres dízelmotorral. Ez a blokk a jóval nagyobb X3-ast is tisztességesen elviszi, a 3-as Touringhoz is nagyon illik, és az X1-eshez is. Biztos nem a járáskultúra szó szerepel nagybetűvel a gyári promóanyagokban, de a 190 lóerő és a 400 Nm nyomaték sikeresen elvonja a figyelmet. Ezzel a motorral ugyanis az X1 kifejezetten fürge, jól kijön a nyolcfokozatú automatával – messze nem olyan jól a start-stop rendszerrel –, nyolc másodpercen belül éri el a százas tempót, 219 km/h a végsebessége. Az összkerék-meghajtásnak hála nagyon fogja az utat, a futóművének szánt kritikát inkább a közútkezelőnek kell címezni.

Egy nagyobb és drágább BMW másik szint, mint a kilencmilliótól elérhető, összkerekes, automata 20d-ként minimum 12,3 millió forintos X1. Jobban jár, aki nem BMW-t akar venni, és nála köt ki, hanem egy praktikus, minőségi, dinamikus, divatos SUV-t keresve ér el hozzá. Még az is eszébe juthat majd, hogy ez talán a világ egyik legjobb autója.

Ez is érdekelhet:

A praktikus is lehet vonzó – BMW 320d Touring-teszt

A klasszikus értékek szerinti BMW a 2020-as évek igényeinek megfelelően, extra adag praktikummal.

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés