Feldugod egy éjszakára a konnektorra, és az X5-ös képes tisztán, elektromos üzemben megtenni majdnem 30 kilométert. Ez ugye sokkal jobb, mintha büdös füstfelhőt húznál magad után a buszsávban?

Azon kár vitatkozni, hogy a belső égésű motorok belátható ideig élnek, utánuk valami nagyon másnak kell jönnie. Amíg a nagyon mást az autógyárak (vagy az Apple/Google) megszülik, vannak átmeneti technikák. Erre a technológiai űr betöltésére lennének alkalmasak a plug-in hibridek, amelyek azért jók, mert úgy mennek árammal, hogy közben benzin- vagy dízelmotor is van bennük. És ez tényleg jó.

Zöld rendszám nélkül nem is látszik, hogy hibird
A villanyoszlop bele van komponálva képbe, nem véletlenül van ott

Persze nem alkalmasak hosszú elektromos utak leküzdésére (mint mondjunk egy 400 kilométeres hatótávolságú Tesla), de megvan az az előnyük, hogy az elektromos energia kifogytával továbbmennek a belső égésű motorral (nem úgy, mint a Tesla, ami teljes éjszakás töltést kíván). A komoly feladat az, amikor a hibrid autót kell úgy eladni, hogy vágyat ébresszen benned. A BMW komoly erőkkel dolgozik rajta, hogy sikerüljön.

Az M5-ös autópálya mentén találkozni ezzel a bohócforma villanyoszloppal
Menet közben is tölt

A kutas meglepődött, amikor 95-ös benzint kértem. Azt hitte, ebbe csak áramot kell rakni, az neki pedig nincsen. Azon is nagyot nézett, hogy kilenc litert fogyaszt. Azt mondja, a dízel X5-ösök beérik kevesebbel. Szerintem nem, de ezen nem fogunk összeveszni. A különbség csak annyi, hogy a dízel X5-ös mindig füstöt ereget magából, az eDrive viszont nem.

Nem visz magával drónt, saját kameráiból rakja össze a felülnézeti képet
Ezekben az ülésekben életünk végéig ellenénk
Melyik az éles pont a képen?

Mondjuk te vagy Trombitás Lajos, aki húsz kilométerre lakik a várostól, és a jóárasított elektromos áram otthon áll neki halomban. Két órát töltöd az autót, majd elindulsz ügyeket intézni. Teszel-veszel, közben ingyen parkolsz. És töltöd az autót, amíg ez Elmű ingyen adja az elektromos autók áramát. Örülsz, hogy egy egyszerű alkalmazáson keresztül magad is megkeresheted, melyik töltőoszlop van a legközelebb, melyiken nem lóg még Tesla vagy egy elektromos Citroën. Dolgod végeztével egy teljesen feltöltött autóval indulsz megint haza, és az egész út nem került semmibe.

Nekem rosszabb dolgom van, mint Lajosnak. Nincs ingyen az áram otthon, és egy napi oda-vissza 90 kilométerből jön ki. A teljesen feltöltött X5-össel az első 25 kilométert autópályán teszem meg. Az akkumulátor az út elején huszonvalahány kilométert jelez, a városba érve még marad elég, hogy egyetlen métert se kelljen használnom a benzinmotort. Tudom, nehezen veszi be a gyomrod, hogy egy X5-ös BMW-re zöld rendszám kerülhet. Pedig jogosan jár neki. Mert képes tiszta üzemben, emissziómentesen járni a városban. És ez igenis nagy dolog! Aki zöld rendszámos BMW-t vesz, nem az ingyen parkolásra és a cégautóadó-mentességre hajt. Csak pusztán megpróbál kicsit jobb fej lenni, mint amit kinéznek belőle.

Hangulat
Hihetetlen, de kétliteres motorral is csodát tesz

Egy nagy és elpusztíthatatlan terepjáró képét már önmagában szimpatikussá teszi a zöld rendszám. Mással nem tudom magyarázni, hogy a két éve piacon lévő X5-ös miért volt olyan népszerű, bármerre mentem vele. Ezzel valami olyasmit mond magáról az X5: nyugi, én nem foglak letolni a belső sávból, nem fogom anyád életét veszélyeztetni a zebrán, és az álló kocsisort sem fogom jobbról lenyomni a buszsávban.

Ha akarták volna, sokkal több lóerőt vagy nagyobb motort is tehettek volna a hibrid X5-be, de nem kellett. A 113 lóerős elektromos motorral együtt ez a kétliteres motor is szépen hasít, 313 lóerős. 6,8 másodperc alatt van százon, és 210 km/óra a végsebessége. Persze ez is sokkal-sokkal több, mint amit normális ember igényel egy családi autótól, azt viszont tudnod kell, hogy itt 2,2 tonnát kell mozgatni.

Durva, de tényleg jól használható apu-anyu-gyerek autóként az X5. A hibridnek 150 literrel kisebb a csomagtere a normál változatnál, és a feláras plusz két ülés sem rendelhető hozzá, de akinek az 500 literes csomagtér nem elég, az már rég Mondeo vagy Octavia kombival orvost látogat.

Ez még mindig nem az a BMW, amit a tömegeknek szánnak (20 milliós alapárával), de arra tökéletes példa, hogyan lehet az i8-as mesteri technikáját egy hétköznapi autóba beépíteni. Úgy, hogy közben egy X5-ös is szimpatikussá válik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés