Még csak a nyáron leplezte le az X5 új generációját a BMW, máris itt a konnektorról tölthető hibrid változata. Az elődjéhez képest nemcsak többet megy tisztán elektromosan, hanem a benzinmotorja is nagyobb, hathengeres lett.

Az új modelleknek immár magától értetődő változata a konnektorról tölthető hibrid, ezért pár hónappal azután, hogy a BMW leleplezte az X5 negyedik generációját, most kihozta a plug-in hibrid változatot, ami nálunk kiérdemli a zöld rendszámot is. Az elődjénél minden irányban nagyobb, 4,92 méter hosszú X5 konnektoros változata műszaki téren is előrelépett.

A neve xDrive45e iPerformance lett, és amíg az előző 40e-ben még egy kétliteres, négyhengeres benzinmotor dolgozott, addig az újdonságban már a BMW-nél kedvelt háromliteres, soros hathengeres, turbós motor kapott helyet. A teljesítménye 286 lóerő, mellette pedig egy 112 lóerős elektromotor lendíti előre az X5-öst.

A kombinált teljesítmény 394 lóerő, a nyomaték 600 Nm, amivel 5,6 másodperc alatt gyorsul százra a konnektoros BMW X5.

Az újdonság nemcsak 1,2 másodperccel gyorsabban sprintel százra, de tisztán elektromos módban is tovább használható. 120 helyett 140 km/óráig suhanhat villanymotorral, és a hatótávja is jelentősen nőtt, 30 helyett 80 kilométert lehet megtenni az akkumulátor egy feltöltésével. Utána pedig ott a remek hathengeres benzines.

Nem kell sok kompromisszumot kötni a zöld rendszámos X5-össel, hiszen a csomagtere eredetileg olyan hatalmas volt, hogy az akkumulátor helyigénye sem csökkentette túl kicsire, 650 helyett 500 liternyi poggyászt lehet bepakolni. A hátsókerék-kormányzással és félig önvezető rendszerekkel szerelt plug-in X5-ösök 2019-ben érkeznek az utakra.

Tudj meg még többet az új X5-ről:

Minden méretében még nagyobb lett az új BMW X5

Bemutatták a még hatalmasabb, még fényűzőbb negyedik generációt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés