A BMW-nél már nem titok, hogy XM néven érkezik a szabadidő-autók csúcsmodellje, és a még az idén gyártásba kerülő újdonságnak nemcsak a teljesítményét árulták el, de néhány álcázott képet is mutattak róla.

Concept XM néven mutatta be a következő újdonságának előzetesét a BMW még a múlt ősszel, és a méretes szabadidő-autó nemcsak az extravagáns formájával keltett feltűnést, hanem azzal is, hogy ez lesz a BMW M első önálló modellje a hetvenes évekbeli M1 óta. A sorozatgyártáshoz közelebb most néhány újabb részletet tudhattunk meg az autóról.

A dizájnt még nem ismerhetjük meg, mert a BMW egyelőre álcázott képeken mutatta meg az autót, ami nem feltétlen nagyobb a kínálat csúcsán álló X7-nél, de mindenképpen sportosabb stílusú lesz nála. A koncepcióautó dizájnelemei biztosan szelídülnek majd, de

hasonló osztott fényszórós orr-részre számíthatunk majd, mint amit nemrég az X7 is megkapott.
A tanulmányautónál már kiderült, hogy plug-in hibrid hajtással érkezik a BMW XM,

és most azt is megtudtuk, hogy mennyire izmos lesz. A koncepciónál még 750 lóerőről és 1000 Nm nyomatékról beszélt a BMW, a végleges modell 650 lóerőre és 800 Nm-re lesz képes, egy feltöltéssel 80 kilométert tehet meg tisztán elektromos hajtással.

A műszaki tartalom nem okoz majd csalódást, az adaptív lengéscsillapításon felül 48 voltos aktív stabilizátorokat kap az autó, az összkerékhajtás mellé pedig széria lesz a hátsókerék-kormányzás, a kerekek akár 23 colosak is lehetnek. A bemutatója nem lehet messze, mert már idén gyártásba kerül az XM a spartanburgi üzemben, ahol az X5, X6 és X7 is készül.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Mi ez a furcsa autócska, ami rekordot döntött a goodwoodi pályán?
Egyetlen stílusos teraszról sem hiányozhat ez a kiegészítő