A Forma–1-es világbajnokok életében sem nevezhető szokványos dolognak az ilyen ajándék.

Valtteri Bottas a tavalyi idény végén elhagyta a Mercedest, ahol öt szezont töltött Lewis Hamilton csapattársaként. Bár a finnek világbajnok autója volt, esélye sem volt a világbajnoki címre, volt munkaadója azonban így is remek csapatjátékosként tekint rá, ami nem is meglepő, hiszen Bottas is nagyon kellett a zsinórban szerzett konstruktőri bajnoki címekhez. A Mercedes pedig – mindezt nem elfelejtve – egy igazán bőkezű búcsúajándékkal lepte meg a távozó pilótát, egy olyannal, ami még világbajnokok életében sem szokványos, ugyanis

Bottas megkapta azt a W08-ast, amivel első futamgyőzelmét aratta a 2017-es Orosz Nagydíjon:

„Kicsit meglepett a dolog, de nagyon szép ajándék. Persze fogalmam sincs, hogy hova tudom tenni”

– árulta el Bottas egy finn podcast vendégeként, majd hozzátette, hogy búcsúpartival is rendesen kitett magáért a csapat, volt felvonulás, tűzijáték, zene meg minden:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Autósok, akiknek nem kéne autózniuk #54781