Viccnek szánta a finn, de talán magában tarthatta volna.

Katasztrofálisan sikerült Vallteri Bottas számára a Török Nagydíj, mindössze a kilencedik helyről tudta megkezdeni a vasárnapi futamot, amelyet javíthatatlanul sérült autójából fakadó többszöri megpördüléseinek köszönhetően végül csak a 14. helyen zárt – ezzel hétszeres világbajnokká téve csapattársát, Lewis Hamiltont.

A versenyt követően a holland Ziggo Sport tévécsatorna is meginterjúvolta a finnt, akitől többek azt kérdezték, hogy ha kitörölhetne egy napot a 2020-as évből, akkor az isztambuli futam napja lenne-e az. Bottas válaszolt is, de nem túl szerencsésen válogatta meg szavait:

„Igen, a mait. Vagy talán azt a napot, amikor valaki megevett egy denevért Vuhanban.”

A finn a koronavírus-járványra utalt és természetesen csak viccnek szánta, ám a jelenlegi helyzetben – teljesen érthetően – kevésbé ütött ez a poén. A kínai rajongók pedig kiakadtak a közösségi oldalakon, annyira, hogy a Mercedes közleményben reagált a kialakult helyzetre a kínai Twitteren, a Sina Weibón.

A csapat természetesen kiáll pilótája mellett, mondván: Bottasnak kemény, csalódáskeltő versenye volt, amelyen elvesztette a világbajnoki címet, és hogy senkit nem akart megbántani vagy tiszteletlennek lenni, ez csak a felfokozott érzelmi állapotnak tudható be.

Nemrég egyébként Max Verstappen nem válogatta meg okosan a szavait:

Verstappen egy szóval magára haragította egész Mongóliát

Ez valóban nem volt okos szóhasználat Verstappentől.

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés