Illegális gyorsulási versenyek nem csak a filmekben vannak, ezt jól tudjuk. És bár a mozi rengeteget torzít, azért annyit szögezzünk le: ezek az utcai versenyek a valóságban is hasonlóak életveszélyesek tudnak lenni.

Brazíliában úgy tűnik, ezúttal újraértelmezték az utcai versenyzés fogalmát, és a célt a póznában határozták meg, amelyet sikeresen mindkét „versenyző” telibe is trafált. Még nézni is rossz:

A két sofőr állapotáról nem sokat tudunk, remélhetőleg mindkettő megúszta súlyos sérülések nélkül. A gyors felépülés mellett pedig azt kívánjuk, hogy legközelebb keressenek egy versenypályát, ha ismét elönti őket az adrenalin. Úgy mindenkinek biztonságosabb.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában