Nemcsak a pole pozíció lett meg a hollandnak, de már a vasárnapi futam előtt növelte előnyét Hamiltonnal szemben a világbajnoki pontversenyben.

Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj időmérő edzését, így ő indulhatott az élről az F1 történetének első, 17 körös sprintkvalifikációján – az első ötbe még Max Verstappen, Valtteri Bottas, Charles Leclerc és Sergio Pérez fért be.

Hamilton nyerte az időmérőt, Russell pedig ismét nagyot bizonyított

Kialakult a szombati sprintkvalifikáció rajtrácsa.

Verstappen nyerte a sprintfutamot, vagyis övé a pole pozíció – a holland már a rajtnál megelőzte az indulásnál beragadt Hamiltont, akinek csak a második hely jutott. A második sorból Bottas és Leclerc indulhat – így néz ki a vasárnapi, 16 órakor kezdődő futam rajtrácsa:

Az első három helyezett világbajnoki pontot is kap, tehát Verstappen, Hamilton és Bottas három, kettő, illetve egy ponttal lett gazdagabb, azaz a holland már a vasárnapi futam előtt növelte előnyét a hétszeres világbajnok brittel szemben a vébépontversenyben.

Alsono egyébként elképesztőt rajtot produkált, a 11. helyről egészen az 5. pozícióig jutott az első kör végére, de végül csak a 7. lett.

A sprintkvalifikáció legnagyobb vesztese Sergio Pérez lett, aki az egyik kanyarban kicsúszott és egészen a mezőny végére esett vissza – a mexikói a 20. helyről várhatja a holnapi futamot, ami nyilván nem jó hír a Red Bullnak, Verstappennek így nem nagyon lesz hátvédje.

Eközben...

Kimondták: Hamilton puhány lett

Bernie Ecclestone szállt bele Lewis Hamiltonba. Egyetértesz vele?

Hamilton egy mondattal reagált Ecclestone éles kritikájára

Ennél rövidebben és magabiztosabban nem is reagálhatott volna a hétszeres világbajnok.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában