Carlos Sainz Jr. az utolsó utáni pillanatban nyerte meg a Brit Nagydíj időmérőjét, amit Max Verstappen az utolsó utáni pillanatban bukott el.

Max Verstappen vitte el az utolsó, azaz a harmadik szabadedzést a Brit Nagydíj versenyhétvégéjén, ráadásul hatalmas fölénnyel zárt az élen, ugyanis közel fél másodpercet vert már a második Sergio Pérezre is. Eközben a Mercedes két brit pilótája, George Russell és Lewis Hamilton a negyedik és az ötödik helyet csípte meg a hazai pályán.

Bár Max Verstappen végig dominálta a heves esőzésekkel tarkított Brit Nagydíj kvalifikációját, mégsem sikerült megszereznie az első rajtkockát. Carlos Sainz Jr. ugyanis az utolsó utáni pillanatban, azaz az utolsó körében megelőzte őt (mindössze 72 ezreddel), a hollandnak pedig erre már nem volt válasza

– a spanyol Forma–1-es pályafutása első pole pozícióját gyűjtötte be, mindezt pedig embertelen időjárási körülmények között sikerült elérnie.

(A Q3-ban többször is hibázó) Verstappennek tehát csak a második hely jutott, mögülük pedig Charles Leclerc és Sergio Pérez rajtolhat majd a második sorból – így néz ki az időmérő végeredménye:

Óriási meglepetésre – a F1-es pályafutásáért küzdő – Nicholas Latifi Q3-ba vitte a Williamst, a kanadai életében elsőször jutott be a top tízbe a kvalifikációk során – a tizedik helyről rajtolhat majd.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 16:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: F1, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Akkor most kiderült, hogy Hamilton csak az autója miatt lehet hétszeres világbajnok?

Ralf Schumacher állt elő érdekes gondolattal Lewis Hamilton idei teljesítményével és szenvedésével kapcsolatban.

„Putyinért még egy golyót is bevállalnék”; az F1 azonnal reagált Ecclestone szavaira

Bernie Ecclestone megszólalt az orosz–ukrán háború kapcsán, de talán nem kellett volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában