Az egyedi stílusa mellett a kényelmével tűnik ki a többi szabadidő-autó közül a C5 Aircross, és most megjelent az a változata, amivel még komfortosabb lehet az utazás: a zöld rendszámot is kiérdemlő plug-in hibrid.

Az Opel Grandland X és a Peugeot 3008 testvérmodelljeként bemutatott C5 Aircrosst a kategória legkényelmesebb típusának ismerjük.

A benzines és dízelmotoros változatok mellé pedig megérkezett hozzá a konnektorról tölthető hibrid, amivel a Citroën újdonsága nálunk megkaphatja a zöld rendszámot is.

A technikája a fent említett testvérekével közös lesz. A benzinmotorja 1,6 literes, turbós négyhengeres 180 lóerővel, ami már önmagában is elég fürgévé tudja tenni a C5 Aircrosst. A nyolcfokozatú automata váltó mellett még

egy 110 lóerős és 320 Nm nyomatékú elektromotor is van benne, a kombinált teljesítmény 225 lóerő.

A C5 Aircross akár 135 km/órával is haladhat tisztán elektromosan,

a 13,2 kilowattórás lítiumion akkumulátor egy feltöltésével legfeljebb 50 kilométert, bár ezt még a korábbi NEDC szabvány szerint adták meg. A feltöltés az otthoni konnektorról 7 órába is telhet, de a 7,4 kilowattos fedélzeti töltővel két órára rövidül a töltési idő.

A hidraulikus elemekkel kényelmesebbé tett futóműve mellett a hibrid C5 Aircross más érdekességgel is szolgál. Az oldalán lévő „ḧybrid” felirat kétpontos ékezete a Citroën betűjére utal,

a visszapillantó tükör alatt lévő kék fény pedig azt jelzi, amikor tisztán elektromos módban halad az autó.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés