A Citroen visszatért a középkategóriába, de nem a megszokott módon, a vadonatúj C5 X ugyanis egy crossover lett, a tágas és kényelmes utazóautó pedig már az elejétől fogva elérhető lesz plug-in hibridként.

A szabadidő-autók terjedésével a hagyományos középkategóriás modellek egyre vesztenek a népszerűségükből, és fokozatosan tűnnek el a piacról. A legújabb hírek szerint a Volkswagen már csak a kombit tartja meg a Passatból, és a Ford is leállítja a Mondeo gyártását, a helyére egy crossover stílusú modell kerül majd. A Citroën már meg is lépte ezt a vadonatúj C5 X bemutatásával.

A két generációt megélt C5 már egy ideje megszűnt, és csak részben pótolta a szabadidő-autók közé érkező C5 Aircross. A korábbi limuzin és kombi helyére most egy divatos crossovert alkottak, erre utal a nevében található X is. A formája elsőre talán furcsa lehet, de

a francia márkára mindig is jellemző újító szellem ismét egy érdekes autót szült, amiben több kategória tulajdonságai keverednek,

de nekünk a leginkább egy megemelt kombinak tűnik. A koncepció igazából a 2016-ban bemutatott CXperience tanulmányautó gyártásba kerülő változata, annál azért kevésbé radikális megjelenéssel:

Ha ilyen lesz a Citroen utazóautója, nem akarunk kiszállni belőle

A jövő utazóautóját képzelte el a Citroën azzal a futurisztikus tanulmányautóval, amelynek neve egy korábbi legendás típusnak, a CX-nek állít emléket.

A dizájnja a Citroën legújabb stílusa szerint készült, a szintén crossover C4-re emlékeztető formájú menetfényekkel és az alatta lévő fényszórókkal. A C5 X a kínálat csúcsára érkezik, ennek megfelelően elég nagyra nőtt:

4,81 hosszú, harminc centivel nagyobb, mint a C5 Aircross, ezért nem is váltja le a kínálatban,

és 6 centivel még a testvérének tekinthető Peugeot 508-nál is hosszabb.

Az újdonságot egy tágas és kényelmes utazóautónak szánják, és ebben mindig is jó volt a Citroen.

2,79 méteres tengelytávjával bőséges térkínálatot ígérnek, az utasteret méretes panorámatető világítja meg, a speciális tömésű ülések kényelmesek, mint egy fotel, és a csomagtartó 545 literes értéke is jól hangzik, a hátsó ülések ledöntésével 1640 literesre lehet bővíteni.

A műszerfal elrendezése az új C4-ből lehet ismerős, ennek megfelelően színes képernyő vetíti a számlapokat,

a középkonzol tetejére 12 colos érintőképernyő került egy vadonatúj infotainment rendszerrel, és szerencsére a különálló klímakezelés is megmaradt. A színes head-up display már nem egy plexilapra, hanem a szélvédőre vetíti az információkat.

A C5 Aircrosshoz és a Peugeot 508-hoz hasonlóan az új C5 X is az EMP2 padlólemezre épül, amiből már kitalálhatjuk a lemezek alatt dolgozó technikát. A Citroën csak a második félévre esedékes piaci bevezetés előtt árulja el a pontos műszaki részleteket, de azt tudni lehet, hogy

a benzinesen kívül rögtön konnektorról tölthető hibrid változatban is elérhető lesz az autó, dízel viszont nem lesz.

A plug-in hibrid változatról még csak azt lehet tudni, hogy a kombinált teljesítménye 225 lóerő,

az akkumulátor feltöltésével 50 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan, legfeljebb 135 km/órával. A C5 Aircrossban is hasonló rendszer dolgozik, ami 1,6 literes, 180 lóerős benzinmotorból, 109 lóerős elektromotorból és 13,2 kilowattórás akkumulátorból áll.

A benzinmotorokról egyelőre nem tudni, de fogadni mernénk, hogy az 1,6 literes négyhengeres hibrid nélkül is bekerül a C5 X-be, és akár az 1,2 literes háromhengeres is. A 19 colos kerekekre a jobb fogyasztás érdekében viszonylag keskeny abroncsok kerülnek,

a komfortról a progresszív ütközőelemekkel ellátott, most először adaptív lengéscsillapítók gondoskodnak,

ezzel a korábbi C5-ben is megtalálható, legendás hidropneumatikus rendszer kényelmét igyekszik idézni a gyártó.

A legújabb vezetéstámogató rendszerek sem hiányozhatnak a Citroën csúcsmodelljéből, az adaptív távolságtartó, sávtartó és dugóban araszoló asszisztenssel 2-es szintű önvezetésre képes a C5 X, amiben 360 fokos képet adó kamerarendszer is lesz. A Citroën újdonsága a márka kínai gyárában készül majd, de azt ígérik, hogy ez semmiben sem befolyásolja a minőségét.

Ez is érdekelhet:

Konnektoros hibrid SUV, francia recept szerint – Citroen C5 Aircross-teszt

A C5 Aircross úgy divatos SUV, hogy közben kényelmes családi egyterű is, ráadásul mindezt kombinálja a plug-in hibridek csodás szuperképességeivel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés