Brezsnyevnek sok nyugati autó, Cadillac, Mercedes és Rolls-Royce is állt a garázsában, de természetesen a helyi gyártók is készítettek neki limuzinokat, mint például ezt az egyedi színű Csajkát.

1977-ben jelent meg a Csajka néven ismert szovjet luxusautó második generációja, a GAZ–14, aminek az első példányát nem más, mint a Szovjet Kommunista Párt főtitkára vehette birtokába. Leonyid Iljics Brezsnyev autóját a szokásos feketével ellentétben meggypirosra fényeztek, csak neki lehetett belőle ebben a színben.

Az új modell tervezése még 1967-ben kezdődött, de csak a hetvenes évek közepére készültek el a véglegesnek szánt változat prototípusával.

A gorkiji autógyár eleve Brezsnyev számára gyártotta le az első példányt még 1976 végén, hogy decemberben ünnepélyesen átadhassák neki a hetvenedik születésnapjára.

A következő évben még öt darab készült, majd utána indult be a sorozatgyártás, de összesen csak 1414 példányt gyártottak 1988-ig, amikor

Gorbacsov elrendelte a gyártás megszüntetését a társadalmi-politikai kiváltságok ellen indított kampány részeként.

Még a gyártósort és a dokumentációkat is megsemmisítették.

A hatvanas évek amerikai limuzinjainak stílusában tervezett, 6,11 méter hosszú Csajkát egy 5,5 literes V8-as motor hajtotta,

220 lóerős teljesítménnyel és 451 Nm maximum nyomatékkal. A gyári adatok szerint az üresen is 2,6 tonnás luxusautó 15 másodperc alatt gyorsult százra és 175 km/óra volt a végsebessége, de nem is ez volt a lényeg, hanem a fényűző belső tér.

A 000001-es alvázszámú példány az évek során lejjebb került a ranglétrán, majd a hivatali ideje után többször is tulajdonost váltott, míg Németországban kötött ki. Az autóban 72 500 kilométer van, pontosabban ennyit mutat az órája, és jelentős összeget kérnek érte: nemrég 120 ezer euróért árulták, ami 42 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Elektromos városi kisautót mutatott be a Kamaz

A neve Kama-1, és elég fürge lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában