Még csak éppen most szervezték újra a túraautó-világbajnokságot, amely idéntől világkupaként folytatódik, és amiben Michelisz Norbi a Hondáról Hyundaira váltott, de már a sorozat jövője is szóba került. A Seatról leválasztott Cupra például teljesen elektromos hajtású versenyautót mutatott be.

Néhány napja jelentették be, hogy önálló márkaként folytatja a Cupra, amely a Seat legsportosabb modelljeit kínálja majd, az első ilyen a 300 lóerős Ateca lesz, de az Arona és az Ibiza is követi. Most pedig a márka motorsport-tevékenységének jövőjét mutatták meg. A genfi autószalonon leplezik le a legújabb versenyautójukat, amely az e-Racer névre hallgat, és teljesen elektromos hajtású.

Az alapját a Leon adja, ezt még éppen felismerheted rajta, de az e-Racer még brutálisabb szélesítéseket és légterelőket kapott. Az elektromotorja 408 lóerős, de szükség esetén akár 680 lóerős csúcsteljesítmény is kihozható belőle. Ha így néznek ki a versenyautók a jövőben, akkor felőlünk lehetnek akár elektromosak is.

Persze idén még nem ezzel indul a túraautó-világkupán a Seat, vagyis a Cupra. Az újraszervezett bajnokságban csak privát csapatok nevezhetnek, akik a gyári műhelyektől vásárolhatnak versenyautókat, és ilyen a Cupra TCR is. A Leonból épített versenygép is megkapta az új logót, ezen kívül a formáját is átrajzolták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában