Újabb jövőbeli modelljének tervét fedte fel a Cupra: idén ősszel bemutatnak egy tanulmányautót, egy elektromos hajtású városi kisautó előfutárát.

Szépen sorban építkezik az önállóvá vált Cupra márka, hiszen a Seatból született modellek, a Leon és az Ateca után már kapható az első saját típusuk, a Formentor, és hamarosan jön a következő, a tanulmányként már bemutatott Tavascan. A Cupra első elektromos autója, a Born érkezése is a küszöbön van, most pedig a következő lépésről kaptunk előzetest.

UrbanRebel néven mutat be tanulmányautót két hét múlva a müncheni autószalonon a Cupra,

és a nevéhez méltón ez egy rendhagyó városi kiskocsi prototípusa lesz. Az autóról már mutattak egy előzetes képet, amiből kiderül, hogy akkora szárnyat tettek rá, amihez foghatót csak a legdurvább versenyautókon láthatunk.

Nem öncélú koncepció lesz az UrbanRebel, hanem a Cupra új városi elektromos autójának előfutára, ami a tervek szerint 2025-ben kerül gyártásba, várhatóan a gigantikus hátsó szárnya nélkül. Az újdonságot a konszern más márkái is forgalmazhatják majd, ezért a tippünk szerint a Škoda Citigo-e és a Volkswagen e-up! utódja lehet belőle.

Ez is érdekelhet:

Az első igazi Cupra – Formentor VZ 2.0 TSI-teszt

A Formentor már nem Seat, és tényleg alkalmas a márkaépítésre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában