Megújult a Duster, és ha eddig bejött a Dacia szabadidő-terepjárója, akkor ezután is tetszeni fog. A bevált stílusa nem változott, de részleteiben igényesebb lett.

A Duster a Dacia legmenőbb modellje, és már az első generációja is nagyon bejött a vevőknek, a 2017-ben bemutatott második széria pedig minden téren jobb lett. A stílusa nem változott, hiszen azt már az elején nagyon eltalálták, és a mostanra időzített ráncfelvarrásnál is megtartották a népszerű külsőt, csak a részleteken igazítottak.

A Dacia éppen egy pár napja jelentette be a megújult arculatát, amihez teljesen új emblémát is kapnak az autók.

Új emblémája van a Daciának, már nem sörnyitó

Persze mondjuk minden sörnyitó…

Az első DC-logót viselő újdonság azonban csak jövőre jön, a Duster továbbra is a jól ismert sörnyitó-emblémát hordja. A fényszóró és a hátsó lámpa viszont új fazont kapott a Sanderón látott Y-alakú menetfénnyel és a Daciánál elsőként LED-es irányjelzővel.

A kínálatban újabb 16 és 17 colos kerekeket találunk, és a képeken látható Arizona narancs metálfényezés is most jött ki. A belső tér ismerős lehet az eddigi modellből,

a Duster is megkapja a Sanderóból ismerős 8 colos érintőképernyőt az új infotainment rendszerrel.

Az összkerekes modellekhez a különféle terepadatokat mutató 4x4 Monitor alkalmazás is jár.

A megújult Duster kínálatának derekát az 1,3 literes, turbós négyhengeres benzinmotor adja,

ami 130 és 150 lóerővel kérhető, az utóbbinál hatfokozatú duplakuplungos váltó vagy összkerékhajtás közt lehet dönteni. A választék része továbbá a benzin-gázüzemű változat a 100 lóerős háromhengeres motorral, az eddiginél nagyobb, 49 literes LPG-tankkal.

Ez is érdekelhet:

Bigster néven egy nagyobb szabadidő-autóval készül a Dacia

A Duster nagytestvére lesz ez a dögös SUV.

Sokkal jobb az elektromos Dacia, mint amire számítottunk – Dacia Spring-teszt

A villanydácsia az állami támogatásos négymilliós áron valóban képes lehet sok magyar autós számára életképes elektromos mobilitási lehetőséget kínálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában