Európában is kapható volt egy ideig a Dodge Journey, ami most visszatér, de az ismerős neve már nem egészen azt az autót jelenti, mint amit sejtenénk.

2008-ban jött ki a Dodge Journey, egy igazi crossover, még mielőtt a crossoverek igazán divatba jöttek volna, hiszen a terepjárós külseje mögött a Voyager mintájára egészen praktikus egyterű volt. Pár évig Európában is forgalmazták, majd a Dodge kivonulása után Fiat Freemont néven kínálták annak az együttműködésnek a keretében, amivel a Chrysler 300C-ből Lancia Thema lett.

Az első Journey olyan praktikus volt, mint egy egyterű, 2011-ig Európában is forgalmazták
A Chrysler-házasságban született Lancia Thema a bőre alatt egy 300C
A Fiatnak pedig lett egy összkerékhajtású crossovere, a 2016-ig árult Freemont

A Dodge az Egyesült Államokban már csak az izgalmasabb típusokat, a Chargert és a Challengert, valamint a Durangót tartotta meg, de Mexikóban például a Fiat Tipót is árulták Dodge Neon néven. Most egy újabb érdekességgel bővül a neves márka kínálata:

a Dodge Journey visszatér, még ha nem is igazán abban a formában, ahogyan számítottunk volna rá.

A Charger és a Challenger adja a Dodge kínálatát az USA-ban
Nem véletlenül ismerős ez a Dodge Neon, hiszen tulajdonképpen egy Fiat Tipo
Az új Journey már nem amerikai autó, egy kínai típus alapjára készül

Az új Journey a kínai GAC márkával együttműködésében készül,

és tulajdonképpen nem más, mint a kínai GAC GS5 áttervezett változata. A praktikus crossover forma megmaradt, de a 3,6 literes V6-ossal is forgalmazott eredetihez képest már egy egészen más autóról van szó. A 4,7 méter hosszú autót egy 1,5 literes, 169 lóerős négyhengeres hajtja.

Biztosan kijelenthetjük, hogy semmi esély az új Journey európai megjelenésére, ahogyan a Dodge márkának sem terveznek jövőt az európai piacon.

Az elődjét lehetett szeretni, főleg miután a Fiat rendbe tette a belső terét a Freemonthoz,

az utódja inkább tűnik kínai tucatmodellnek, ami nem igazán járul hozzá a Dodge hírnevének öregbítéséhez.

Ez is érdekelhet:

30 éve jelent meg a Dodge lopakodó sportautója

Japán csúcstechnikával hódított a Stealth.

Még szinte be sem járatták ezt a 26 éves Dodge Vipert

Kivételes állapotú példányt mutatunk a kilencvenes évek legendás sportautójából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában