A DS már nem egy luxibb Citroën, és a tervezői éltek is a lehetőséggel, hogy egy karakteres, harmonikus, vonzó egyéniségű kisautót alkossanak.

Kifejezetten figyelek a motorosokra. Egyáltalán nem zavar, hogy ők akkor is haladnak, amikor én a dugóban álló kocsiban ülök, lehúzódom előlük, hadd menjenek. Tudom, hogy mindegy, melyikünk hibázik, nagy valószínűséggel ők halnak meg, ezért helyettük is gondolkodom, mert sajnos nem megy mindegyiküknek.

Most viszont egy ducatis majdnem elfeküdt a motorosával együtt, tulajdonképpen miattam – nem tanultam motorozni, de szerintem ott elmondják, nem szerencsés menet közben a váll fölött hosszú másodpercekig hátranézni, akkor ugyanis óhatatlanul elhúzzák a kormányt is, és ha nem esnek el, akkor visszafordulás után kell akkorát korrigálniuk, hogy megint jó esélyük lesz rá.

Végül nem történt baj, de továbbra sem hagytam abba a veszélyeztetést – ugyanis még napokig jártam a DS 3-mal, ami majdnem egy motoros és motorjának testi épségébe került.

Ez az autó még a tesztkocsi nem túl feltűnő, a tető másfajta fényezését szinte elrejtő színösszeállításában is érdekes, hiába van tele már járdától járdáig az utca kisebb-nagyobb crossoverekkel és SUV-kkal, a DS 3 így is észrevehető és érdekes. Kellemes arányú, érdekes és bátor részletekkel teli autó: a hűtőmaszkja jellegzetes, de nem ormótlan, a felnik szépek, a B oszlopra felfutó cápauszonyok különlegesek, a kipufogóvégek pedig valódiak, ami manapság eseményszámba megy. A kilincsek teljesen az ajtólemezek síkjába süllyednek, funkciót csak akkor kapnak, amikor szükség van rájuk, kis motorok emelik ki őket, amikor az autó közelébe megyünk. Az ötletek, vonalak, domborulatok és ívek egy harmonikus, vagány egésszé állnak össze, a DS 3 tényleg üdítő jelenség.

Jó, hogy csukott a karosszéria, mert a beltérre is tapadnának a motorostekintetek. Van rá példa, hogy a tervezői fantázia (vagy a büdzsé) kívül elfogy, és a lelkesen beszálló vezető vagy utasok hamar visszazökkennek az unalomba, a DS3 viszont nem esett ebbe a hibába – ami a DS 7 Crossback ismeretében nemcsak remélhető, hanem elvárt is.

A rombusz az új kör, a középkonzol kezelőszervei mind ilyen alakúak, a kormány egyik küllője is kapott egy rombuszos metszést, a vezető előtti kijelzőt egy-egy fél rombusz fogja közre, de szerencsére nem pörögtek be annyira a dizájnerek, hogy az érintőképernyő téglalapját is átszabják, praktikusabb is így, és a többi rombusz is jobban él, ha nem egy az egyetlen forma a kormány lapított köralakja mellett.

Az ülés varrását annyira nehéz lenne hasonlítani valamihez a DS 7 Crossback foteljeit leszámítva, hogy kár is próbálkozni, az anyagminőség pedig jelzi, hogy a Peugeot–Citroën komolyan gondolta a prémiumkategóriát, nem csak beszél róla.

Rombuszmintás gomb megnyomásával kel életre a motor, ami esetünkben csak 1,2 literes, csak háromhengeres, viszont 155 lóerős, ennek megfelelően dinamikus, de néha kissé kulturálatlan. Amúgy a kocsihoz bőven elég, az autópályát is bírja, úgyis sokkal inkább közege a sima út, mint a magyaros. Tágas kisautó, vagyis két embernek nagyon, négynek megfelelően, ötnek nem túlságosan kényelmes, így legalább elfér a városban, az a fajta crossover, aminek értelme is van, nem kizárólag divatja (bár az év végén érkező, teljesen elektromos hajtáslánccal lesz tökéletes nagyvárosi kiskocsi).

A DS 3 alapáron sem olcsó – 7,4 millió forint –, a tesztautó a limitált bevezető széria, a La Premiere egyik darabja, 11 millió körüli árral, viszont nagyon bőséges felszereltséggel, barnás bordó bőrbelsővel, nyolcfokozatú automata váltóval, és olyan stílussal, ami ritkaság az autóiparban, főleg a kisebbek között.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon