Ez a felvétel bizonyítja a halo létjogosultságát.

A Forma–1 újabb felvételeket hozott nyilvánosságra Max Verstappen és Lewis Hamilton Olasz Nagydíjon történt ütközéséről*. Ez a 360 fokos videó pedig bizonyítja, mennyit is ér a halo/glória, azaz a pilótafülke felé emelt védőkeret. A felvételen ugyanis jól látható, ha ez nincs, akkor Hamilton könnyen az életét vesztette volna – a sisakját így is érintette a Red Bull hátsó kereke, sőt, az autó padlólemeze is:

* Az Olasz Nagydíj felénél, a 26. körében a kerékcseréjéből visszatérő Lewis Hamilton pont Max Verstappen és Lando Norris mellé érkezett meg, és a hétszeres világbajnok a rázókőre vezette a hollandot. A két autó összeütközött, Verstappen autója pedig ráugrott Hamiltonéra, mindketten kiestek – az esetet a futam után kivizsgálták, az ítélet szerint pedig Verstappen volt inkább hibás, aki három rajthelyes büntetést kapott, amit a következő versenyen, az Orosz Nagydíjon kell letöltenie.

A két pilóta egymásra mutogat az eset kapcsán:

Hamilton a Verstappennel való ütközésről: Tudta, mi fog következni, mégis megtette

A hétszeres világbajnok szerint a holland az egyértelmű a hibás.

Verstappen Hamiltont hibáztatja: Erre egyáltalán semmi szükség nem volt

Verstappen szerint Hamilton túltolta a versengést.

Van, aki szerint ez egy kitervelt akció volt Verstappen részéről:

Szándékossággal vádolják Verstappent a Hamiltonnal történt ütközés kapcsán

Nehéz elképzelni, hogy eltervezett akció lett volna, de van, aki szerint erről van szó.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában