Évekkel ezelőtt több tabut is ledöntött a Porsche azzal, hogy négyajtós limuzint és szabadidő-terepjárót vezetett be, a Panamera és a Cayenne pedig nagyrészt dízelmotorral fogyott. Mostantól azonban nem gyártanak több dízel Porschét, legalábbis egyelőre.

A Cayenne és a Panamera bevezetése nemcsak azért volt érdekes, mert új kategóriákban vetette meg a lábát a Porsche, hanem azért is, mert ezeket a típusokat dízelmotorral is kínálta, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt a sportautóiról ismert márkánál. Most azonban kivezették a Macan és a Panamera dízelváltozatát, az új Cayenne pedig egyelőre csak benzinessel kapható.

Az okok közé sorolható az is, hogy idén tovább szigorítanak a károsanyag-kibocsátási határértékeken az új, realisztikusabb mérési módszer bevezetésével, aminek már nem minden dízel képes megfelelni.

De még inkább az oka ennek a lépésnek az, hogy a dízel helyett új kedvencük van a Porsche-vásárlóknak: a konnektorról tölthető hibrid, zöld rendszámmal.

A Porschénél valójában sosem állt a középpontban a dízel, ezek az erőforrások az Audi hasonló motorjainak továbbfejlesztésével készültek el. Most egy ideig nem lehet több gázolajos Porschét kapni, de a gyártó nem zárta ki teljesen a lehetőséget, még elképzelhető, hogy az új Cayenne kínálatába valamikor visszatér majd a dízelmotor.

És ezt olvastad már?
V6-os motor hajtja ezt az igazán őrült Opel Astrát