A repülőtereken kisebb távokat tesznek meg sokszor azok a buszok, amelyekkel a repülőgépekhez viszik az utasokat, ezért logikusnak tűnik, hogy elektromos buszokkal váltsák ki azokat. A ferihegyi reptéren már van is egy.

Augusztus végén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy elektromos autóbusz is szállította az utasokat a terminál és a repülőgépek között. A 12 méter hosszú, alacsonypadlós, teljesen elektromos hajtású busz a kínai BYD gyárában készült Komáromban.

A buszt eredetileg városi használatra szánták, és egy feltöltéssel 300 kilométer a hatótávja. 20 százalékos töltöttségről négy óra alatt érhető el a teljes töltöttség, ami azt jelenti, hogy

az éjszakai, forgalommentes időszakban a következő napi használathoz szükséges teljes töltöttség felvehető.

Az elektromos buszt egyelőre csak tesztelték a reptéren, de hamarosan a flotta állandó tagja lehet. A ferihegyi reptéren egyébként nem ez az első elektromos jármű, már két e-Golf, egy smart EQ, egy Leaf és egy e-NV200 is rendelkezésre áll.

És ezt hallottad már?

Mostantól autómegosztós autóval is mehetsz a budapesti reptérre

Mindhárom szolgáltató kiterjesztette a területét a ferihegyi repülőtérre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés