Megérdemelné a hétszeres világbajnok?

Lewis Hamilton az élről lökte ki büntetést érően Max Verstappent, aki óriási sebességgel csapódott a falba – a holland kórházba került (szerencsére jól van és már ki is engedték), a brit pedig megnyerte a silverstone-i futamot.

Mivel Verstappen kiesett, Sergio Pérez pedig nem szerzett pontot (miközben a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas harmadik lett), így a holland és a Red Bull előnye is elolvadt Hamiltonnal, illetve a Mercedesszel szemben.

Érthetően kavarognak az indulatok a történtek után a Red Bullnál, amelynek csapatfőnöke szerint például Hamilton megmozdulása érthetetlen volt, a győzelme pedig értéktelen:

Az osztrák istálló tanácsadója, Helmut Marko sem éppen higgadtan gondol vissza az esetre és a brit manőverére,

„Ez kristálytiszta helyzet: ha egy versenyző az első kerekével keményen eltalálja a hátsó kerekünket, az nem versenybaleset, hanem felelőtlen és veszélyes viselkedés. Nem tudom, mi lehetne a maximális kiszabható büntetés, de az ilyen felelőtlen és veszélyes viselkedést eltiltással kellene büntetni.”

Egyébként...

Verstappen üzeni Hamiltonnak: Tiszteletlen és sportszerűtlen volt, ahogy a győzelmét ünnepelte

Előzmény: Hamilton már az első körben –büntetést érően – kiejtette Verstappent, akit kórházba is kellett szállítani az eset után.

Hamilton reagált a kórházba juttatott Verstappen üzenetére

Verstappen tiszteletlennek és sportszerűtlennek nevezte Hamiltont, aki válaszolt is neki.

(Forrás: gpblog.com, fotó: F1)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés