Egyetértesz?

Lewis Hamilton azzal, hogy 2020-ban megszerezte hetedik világbajnoki címét, beállította Michael Schumacher sokáig hihetetlennek tűnő rekordját. A brit napokon belül betölti a 36. életévét – már így is a mezőny nagy öregjei közé tartozik –, azonban tőle lehet tudni, hogy fizikálisan és mentálisan is tökéletesen érzi magát, ráadásul még a kellő motivációja is megvan, hogy az F1-ben maradjon.

A korábbi F1-es versenyző, jelenleg a Sky Sports szakkommentátorként tevékenykedő Martin Brundle szerint sincs egyelőre semmi, ami Hamilton távozása és további sikerei ellen szólhatna:

„Szerint összejöhet neki a 10 világbajnoki cím és a 150 futamgyőzelem is. Láthattuk tőle, hogy milyen keveset hibázik.”

És szerinted?

Összejöhet Hamiltonnak a tíz világbajnoki cím?

Brundle egyébként azt javasolja Hamiltonnak, hogy inkább egy évvel korábban hagyja abba a versenyzést, mintsem egy évvel később, különben pont olyan hanyatlásban lehet része, mint amit Sebastian Vetteltől láthatunk most.

Egyelőre viszont még nincs csapata Hamiltonnak az új idényre, ugyanis a szerződése a Mercedesszel lejárt, a csapat pedig visszadobta a brit (követeléseit tartalmazó) szerződését, majd Hamilton viszonozta ugyanezt:

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában