A Tesla elkezdte bevezetni a teljesen önvezető módot, de egyelőre csak néhány autós kapja meg a bétaváltozatot. A sikeres tesztek után hamarosan minden Teslában megjelenhet, amihez megrendelték ezt az opciót.

Néhány Tesla-tulajdonos már kipróbálhatja a teljesen önvezető módot, amit a minap kezdett el bevezetni az amerikai autógyártó. Autopilot néven már régóta van hasonló funkció a Teslákban, de a kissé megtévesztő nevével ellentétben az még nem teljesértékű robotpilóta, nem lehet szundítani vagy olvasni közben, mint sokan hitték róla.

Önvezető módban 140 km/h-val repesztő Teslában szunyókáló sofőrt fogott a rendőrség

A srác így Darwin-díj helyett csak egy büntetőeljárást kapott a nyakába.

A most bevezetett funkció neve Full Self-Driving Software, ami már teljes önvezetést ígér a sofőr közreműködése nélkül,

például képes önállóan haladni az autópályán, saját maga megelőzni más autókat, és még a lehajtókon, csomópontokon és lámpás kereszteződéseken is eligazodik. A Tesla már korábban megmutatta egy videóval, milyen is lesz.

A teljesen önvezető mód egyelőre bétaváltozatban töltődött le néhány olyan autóra, aminek a sofőrjéről már korábban bebizonyosodott, hogy biztonságosan vezet. Az éles teszthez ugyanis elengedhetetlen, hogy a vezető is figyeljen a működése közben, ne tévét nézzen vagy könyvet olvasson, ami okozott néhány furcsa balesetet mostanáig.

Most éppen rendőrautónak ütközött az önvezető módba kapcsolt Tesla

Autopilot módban nem vette észre a rendőrautót.

A szoftver azokra az autókra tölthető le, amelyekhez megrendelték az önvezető funkció előkészítését 7500 euróért.

A része az is, amikor távirányítással hívhatjuk magunkhoz az autót, és a jövőben újabb hasonló funkciók érkezése várható. A bétatesztelők után hamarosan minden alkalmas Tesla megkaphatja az önvezető módot, Elon Musk szerint akár még az idén.

(Nyitókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

840 kilométeres hatótávval jön a legújabb Tesla Model S

1100 lóerős lesz a Plaid, aminek a gyorsulása is döbbenetes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában