Érdekes lenne látni, az biztos. Megnéznénk.

Az olasz Autosprint szakírója, Alessandro Gargantini szerint Sergio Pérez szerződtetése mögött Max Verstappen lehetséges eligazolása állhat, aki 2022-ben nem máshova szerződne, mint a Mercedeshez Lewis Hamilton helyére.

Sőt, elképzelésében Valtteri Bottas 2021 végén lejáró szerződését sem hosszabbítja meg a zsinórban hét világbajnoki címet szerző istálló, merthogy George Russell-lel számolnak – vagyis ebben az esetben

összeállna a Verstappen-Russell páros a Mercedesnél,

amely így jelentősen megfiatalítaná csapatát, merthogy a 36 éves Hamilton és 31 éves Bottas már az idősebb pilóták közé tartoznak már most is.

És mi köze mindehhez Péreznek? Könnyen lehet, hogy a Red Bull már előre gondolkozott, és így próbálta meg bebiztosítani magát Verstappen esetleges távozása esetén, mondván: a mexikói adná a rutint (és a magabiztos pontszerzéseket), mellette pedig egy fiatal tehetség bizonyíthatna – láttunk már ilyet az RB-től...

Az persze baromi jó kérdés, hogy mi lesz hétszeres világbajnok Hamiltonnal, mert nemhogy 2022-re, de még idénre sincs szerződése, ergo csapat nélkül van.

Hamiltonnak szúrja a szemét a frissen felajánlott Mercedes-szerződés

Ennek a szappanoperának már soha nem lesz vége.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában