A Riva Ferrari 32 jövőre lesz harminc éves, de a dizájnja még majd' három évtized távlatából is egészen frissnek hat.

Ami nem véletlen, hiszen a Ferrari az egyik legmenőbb hajógyártóval, a Rivával állt össze, hogy a Ferrari Testarossa alapján megtervezzék a csónakot, amit mindössze negyven darabban gyártottak le. Ennek megfelelően a Riva Ferrari 32 példányai manapság leginkább árveréseken szoktak feltűnni, majd hatalmas összegekért gazdát cserélni, ahogy történt ez a képeken látható, 28-as sorozatszámú motorcsónakkal is, ami három évvel ezelőtt 80 ezer euróért kelt el a Sotheby's aukciósház árverésén.

A Riva Ferrari 32 egyáltalán nem hozott szégyent az olasz márkára, hiszen nemcsak, hogy tökéletesen sikerült átültetni a hajóra a sportkocsik legjellegzetesebb elemeit, de a két, egyenként 390 lóerős V8-as Vulcano motorral a motorcsónak végsebessége elérte a 100 km/h-t. A Riva Ferrarival 32-vel viszont nem csak száguldozni lehetett, ugyanis egy méretes kabint is raktak bele, amiben jóval kényelmesebben lehetett pihenni, mint mondjuk egy sportkocsiban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés