Az európai bevezetés híre után nem sokkal a Genesis megmutatta, hogy miből szeretne sokat eladni a piacon: a középkategóriás G70-ből Shooting Brake néven sportkombit építettek.

Még csak egy hete jelentette be a Genesis, hogy idéntől az európai piacon is kapható lesz, máris itt a Hyundai prémiummárkájának következő újdonsága. Mivel tudják, hogy errefelé szeretjük a kombikat, ezért a középkategóriás G70-ből építettek egy látványos formájú sportkombit, és könnyen lehet, hogy a Shooting Brake csak nálunk lesz kapható a világon.

2017-ben jelent meg a G70, a Genesis legkisebb modellje, amely olyan prémiummodellek riválisa, mint az Audi A4, a BMW 3-as és a Mercedes C-osztály. Az alapból formás szedán nemrég esett át a félidős ráncfelvarrásán, amikor

a Genesis újabb arculatához illeszkedő dupla fényszóró és pajzs alakú hűtőmaszk került rá, és a kombit már ebből készítették el.

Nem véletlenül lett Shooting Brake a neve, hiszen a G70-es tervezésénél a dizájn legalább olyan fontos volt, mint a praktikum.

Jól látszik ez az autó hátrafelé lejtő tetővonalán, és azon is, hogy a hátsó ajtók mögött nincsen oldalablak, mint a kombikon szokott lenni, az ívelt és döntött hátsó szélvédőn kívül a jókora kipufogóvégek teszik feltűnővé a formát.

A Shooting Brake karosszériája pontosan akkora, mint a G70-é,

4,69 méter hosszú, 1,85 méter széles és 1,4 méter magas, a tengelytávja pedig elég hosszú, 2,84 méteres. A Genesis nem árulta el, hogy mekkora a csomagtartó, de azt igen, hogy a lépcsőshátú poggyászterénél 40 százalékkal nagyobb, három részre osztott támlával bővíthető raktérrel számolhatnak majd a vevők.

A G70 érdekessége, hogy hátsókerék-hajtású, ami nem is olyan meglepő, hiszen a Kia Stingerrel azonos alapokra épül.

A motorkínálata is a Stinger választékával egyezik meg: valószínűleg a kétliteres, 254 lóerős turbós négyhengeres és a 3,3 literes, 370 lóerős biturbó V6-os mellett a 2,2 literes, 200 lóerős turbódízelt lehet majd választani hozzá.

A csúcsmodell rászolgál a nevére, hiszen rajtautomatát, nyomatékvektorozást és önzáró differenciált is kapott.

A steppelt bőrkárpittal borított belső tér és az okostelefon-tükrözésre képes fedélzeti rendszer mellett az autonóm vészfékező és az autópályán használható részben önvezető rendszer sem hiányzik a Genesis stílusos sportkombijából.

Aki a német prémiummárkák alternatíváját keresi, megtalálhatja a számítását a Genesisnél, hiszen a hasonló stílusú Lexusnál nemhogy sportkombit nem kínálnak már a középkategóriás IS-ből, de a szedán legújabb változatát sem hozzák el az európai piacra. A márka egyelőre csak három országban lesz kapható, de hamarosan újabbakkal bővül a térképük.

Ez is érdekelhet:

Európában is kapható lesz a Genesis, a koreai prémiumautó

A Lexus után újabb keleti ellenfelet kapnak a német prémiummárkák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés