Nehéz belekötni Toto Wolff szavaiba.

A Lewis Hamilton helyén beugró George Russell szuper teljesítményt nyújtott a Szahíri Nagydíj versenyhétvégéjén. A második helyről rajtoló fiatal britnek a futamgyőzelem is összejöhetett volna, ám a hajrában kétszer is elvesztette a versenyt, mindkétszer önhibáján kívül:

  • először a szerelők bénáztak a Mercedes kettős kerékcseréje kapcsán, amikor is rossz gumikat raktak fel neki (az utána közvetlenül érkező Valtteri Bottas ugyan jót kapott, de hosszú másodpercekig tartott a kiállása),
  • majd amikor (lassú) defektet kapott, amiért újabb boxkiállást kellett beiktatnia.

Russell végül csak a 9. lett: {{https://player.hu/auto-motor-2/szahiri-nagydij-2020/}}

Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök el is mondta, hogy előbbi esetében mi történt pontosan:

„Ez kolosszális elbaszás volt. Rádióhiba miatt az autóknál dolgozó személyzet egyszerűen nem hallotta az utasítást. Amikor pedig az autó bejött, nem tudták, hogy mit kell cserélni és végül rossz gumikat tettek fel.”

Egyébként még Wolff szerint is megérdemelte volna Russell a szahíri futamgyőzelmet, mert ahogy mondja: „monumentális versenyt futott”, ugyanakkor biztosra veszi, hogy a 22 éves pilótának lesz még esélye győzelemre, és határozottan kijelentette:

„új csillag született az F1-ben”.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Mercedes-AMG Petronas F1 Team)

És ezt olvastad már?
Két év alatt kétmillió forinttal drágultak a használt autók