A Mahindra megkezdheti a Roxor forgalmazását Amerikában, mert a kocsi már nem néz ki úgy, mint egy Jeep.

A Roxor az indiai Mahindra iparvállalat terméke, ami valójában nem egy autó, hiába úgy néz ki. Ez inkább egy UTV, egy munkaterepjáró, amivel farmerek, erdészek, bányaüzemek dolgozói közlekedhetnek ott, ahova nem szívesen vinnének be egy igazi autót.

A Roxor egészen egyértelműen úgy néz ki, mint egy klasszikus Jeep – legalábbis a Fiat-Chrysler konszern, a Jeep márkát is birtokló óriásvállalat ezzel a panasszal támadta meg 2018 augusztusában a Mahindrát. Bár méretben, teljesítményben a Roxornak semmi köze a jelenlegi leg-Jeepebb kinézetű valódi Jeephez, a Wranglerhez, az FCA mégis veszélyt vagy inkább talán sértést látott a kis indiai kocsiban, ami 2019-ben így nézett ki:

A Mahindra át is dolgozta a Roxor orrát, de a Jeepnek illetve a FCA-nak ez a változtatás még nem volt elég:

A terepjárócska forgalmazását le is állították az USA-ban, idén júniusban a bírósági döntést érvényesítette is az amerikai Kereskedelmi Szövetség. Ez eléggé fájdalmasan érintette a gyártót, hiszen a Mahindra a járművet olyannyira az USA piacára szánja elsődlegesen, hogy ott is gyártja, egy michigani üzemben. Nem is nyugodtak bele a határozatba, a döntést megtámadták azzal, hogy a 2021-es Roxor az új hűtőmaszkkal már eléggé nem Jeep ahhoz, hogy újra forgalmazni lehessen. Erről kár lenne vitát nyitni, ugyanis egy kiszivárgott gyári kép szerint az új Roxor így néz ki:

A fenti látvány meg is győzte az illetékes amerikai jogszolgáltatót: az újabb döntés szerint a 2021-es Roxor immár valóban nem néz ki Jeepnek a bíróság szerint. Szerintünk sem. Sajnos.

Ez pedig már egy igazi Jeep:

Ráncfelvarrott indián – Jeep Cherokee 2.2D-teszt

Karakteréből vesztett, minden más szempontból nyert a 2019-es modellévre felfrissített Cherokee. Meg a vásárlói is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ez történik az autóddal, ha gyorsan áthajtasz egy fekvőrendőrön

További cikkeink a témában