Oké, hogy sokszor tényleg érthetetlen a sok 60-as és 80-as tábla az autópályákon, de azért ennyire nem kéne ezeket figyelmen kívül hagyni.

Az egyéb utak mellett autópályáinkat is kezelő és karbantartó Magyar Közút Zrt. egyre több eszközét szereli fel a forgalmat figyelő kamerával, így egyre több félelmetes videót tudnak nekünk küldeni arról, milyen rémségek is történnek a sztrádákon. Tegnap készült például az alábbi felvétel, melyen egy BMW sofőrje majdnem a saját kárán jött rá arra, hogy időnként azért okkal vannak kint az ideiglenes sebességkorlátozások az út mellett.

Az M7-es autópályán Siófok mellett az elválasztósáv növényzetgondozási munkáin dolgoztak a szakemberek. A munkaterület előtt két lépcsőben volt "előjelző jármű", vagyis óriási táblával felszerelt, a leállósávra leállított kocsi. Ezeken első körben 100 km/órás sebességkorlátozás és a belső sáv elfogyására is figyelmeztető jelzések, míg második körben 80 km/órás sebességkorlátozás és előzni tilos tábla is ki volt helyezve. Ezeken kívül a térségben található digitális, autópályák fölötti, változtatható jelzésképű táblákon is előre jelezték a munkaterületet. Ennek ellenére a Magyar Közút egyik járművének fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a terelés előtt egy terepjáró látható módon nem tartotta be sem a sebességkorlátozást, sem az előzési tilalmat, miközben a munkaterületet védő, ütközési energia elnyelő berendezéssel felszerelt teherautótól nem messze tért vissza a külső sávba.

Szomorúbb véget ért szintén tegnap egy másik, hasonló eset. Szintén az M7-esen, Polgárdi térségében a leállósávon haladó, és ott szabályosan dolgozó, kaszálási munkákat végző közutas gépbe csapódott be egy személygépkocsi. A rendőrségi helyszínelés alapján a főváros felé haladó jármű eddig tisztázatlan okok miatt még a munkavégzés előtt a külső sávból letért a leállósávba, majd később a gépjármű oldalával nagy erővel a munkagépbe csapódott. A baleset következtében az autó utasa elhunyt, a sofőr pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A közutas dolgozók a balesetben könnyű sérüléseket szereztek, a sokkhatásra kialakuló pszichoszomatikus jellegű tüneteket mutatnak, így a társaság által kirendelt szakpszichológus segít nekik feldolgozni az esetet.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt 20 évben 17 munkatársát vesztette el munkavégzés közben, szabálytalanul közlekedő autósok miatt. A gyorsforgalmi utakon átlagosan hetente történik valamilyen szintű baleset munkaterületek térségében, csak az elmúlt pár hétben 3 darab ütközésienergia-elnyelő modult törtek össze az autósok.

Videó: így csapódott be az M0-on az álló közutas autóba a belső sávban a figyelmetlen renault-s

Majd visszatolatott, indexelt, besorolt és angolosan távozott. Hatalmas szerencséjére ugyanis az álló teherautó fel volt szerelve egy spéci ütközésvédő eszközzel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában