Vagyis a Forma–1 elmúlt évtizedének egyik legmeghatározóbb bajnoka a másikról.

Lewis Hamilton azzal, hogy megnyerte a Török Nagydíjat, beállította Michael Schumacher hét világbajnoki címet számláló rekordját. A (korábbi) nagy rivális, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel példaértékű gesztus tett a brit felé rögtön az isztambuli futam leintése után.

Későbbi nyilatkozatában pedig azt is elmondta, hogy bár az ő példaképe mindig is Michael Schumacher lesz, semmi kétség nem férhet hozzá, hogy

„Lewis korszakunk legnagyobbja, az elért eredményei alapján mindenképp, hiszen bajnoki címek számában utolérte őt (Michael Schumachert – a szerk.), ráadásul több futamgyőzelme és pole pozíciója van.”

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nehéz összevetni a sportág nagyságait:

„Hogyan lehetne összehasonlítani (Juan Manuel) Fangiót vagy Stirling Mosst a mi generációnkkal? Ez lehetetlen. De nem is számít. Valószínűleg mi összeszarnánk magunkat azokban az autókban, és meglehet, hogy ők is a mieinkben, mert azok túl gyorsak nekik. Ki tudja?! Minden korszaknak megvannak a legnagyobbjai, a mi korszakunké bizonyosan Lewis.”

A friss (hétszeres) világbajnok pedig...

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés