Mutatjuk, mennyit kereshetnek a pilóták 2022-ben.

A Forma–1-es pilóták fizetését ritkán hozzák nyilvánosságra, ennek ellenére rendszeresen kiderülnek a körülbelüli összegek. Most a RacingNews365.com szolgáltatott információkat arról, hogy melyik versenyző mennyit tehet zsebre alapbérként 2022-ben.

Talán nem meglepő, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton fizetése a legnagyobb, a maga 40 millió dollárjával, azaz 12,5 milliárd forintjával toronymagasan vezeti a listát – kivéve akkor, ha dühében, csalódottságában mégsem áll rajthoz 2022-ben:

Az FIA közleményben jelezte: nem engednek Hamilton zsarolásának

Az FIA egészen az utolsó pillanatig húzza az időt, ezzel pedig lépéskényszerbe hozták Hamiltont.

A második helyre a friss világbajnok Max Verstappen ért oda, a Red Bull pilótája 15 millióval kap kevesebbet Hamiltonnál, azaz 25 millió dollár a jussa, mögé pedig Fernando Alonso futott be egy 20 millió dolláros összeggel.

Érdekes azt látni, hogy Hamiltonnak közel annyi a bére, mint a második és a harmadik legjobban kereső Verstappen és Alonso fizetése összesen (40 millió vs. 45 millió), arról pedig már ne is beszéljünk, hogy lista végén szereplő pilótákhoz képest 40-szer kap többet

– mutatjuk is az ominózus portál által összeállított fizetési ranglistát:

1. Lewis Hamilton (Mercedes): 40 millió dollár
2. Max Verstappen (Red Bull): 25 millió dollár
3. Fernando Alonso (Alpine 20 millió dollár
4. Sebastian Vettel (Aston Martin): 15 millió dollár
4. Daniel Ricciardo (McLaren): 15 millió dollár
6. Charles Leclerc (Ferrari): 12 millió dollár
7. Carlos Sainz Jr. (Ferrari): 10 millió dollár
7. Valtteri Bottas (Alfa Romeo) 10 millió dollár
7. Lance Stroll (Aston Martin): 10 millió dollár
10. Sergio Pérez (Red Bull): 8 millió dollár
11. George Russell (Mercedes): 5 millió dollár
11. Lando Norris (McLaren): 5 millió dollár
11. Esteban Ocon (Alpine): 5 millió dollár
11. Pierre Gasly (AlphaTauri): 5 millió dollár
15. Alexander Albon (Williams): 2 millió dollár
16. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo): 1 millió dollár
16. Mick Schumacher (Haas): 1 millió dollár
16. Nyikita Mazepin (Haas): 1 millió dollár
16. Nicholas Latifi (Williams): 1 millió dollár
20. Cunoda Júki (AlphaTauri): 750 ezer dollár

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Csak nem Toto Wolff dührohama miatt lépett le a Mercedes egyik komolyabb szponzora?

Az megvan, amikor Wolff az asztalhoz vágta a fejhallgatóját?

Eltiltás fenyegeti Verstappent

Nagyon közel jár hozzá Verstappen, jó ideig jó fiúnak kell lennie az új idényben.

Vad pletyka kering arról, ki lehet Hamilton utódja, ha tényleg visszavonulna

Kizártnak tűnik, ahogy az is, hogy Lewis Hamilton szögre akasztja a sisakját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés