Szinte hihetetlen, hogy még mindig találni olyan kincseket a garázsok mélyén, mint ez a 300 SL. A sirályszárnyas Mercedesre nemrég leltek rá egy helyen, ahol több mint fél évszázada pihent a felújításra várva.

A Mercedes-Benz veterán autókkal foglalkozó Classic részlege talált rá erre a gyönyörű és szinte hiánytalan 300 SL-re, amit több mint fél évszázadig tároltak egy garázsban. A látszattal ellentétben nem egy romos autóról van szó, hiszen a karosszériája, az üvegek, a szürke bőrbelső, a motor, a kerekek, de még a gumiabroncsok is mind eredetiek.

Az időkapszulából előkerült 300 SL-t 1954-ben helyezték forgalomba Miamiban,

és tíz évig használták is, aztán kivonták a forgalomból. Az eredeti színe kék volt, de ezt lecsiszolták róla, és előkészítették a fényezésre. Már csak az eredeti tulajdonosa mondhatná meg, miért, de ekkor félbehagyták a felújítását, és a sportkocsi fél évszázados álomra szenderült.

A vintázs sirályszárnyast ebben az állapotában vitték el a floridai Concours d’Elegance-ra

Amelia Island-re, ahol egy másik, teljesen felújított példány mellett állították ki. A páros érdekessége, hogy a restaurált darab sorozatszáma a pajtában talált modellé után következik a sorban, és bár megkapó a patinás állapota, remélhetőleg ez is eredeti fényében ragyoghat majd.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában