Csak a kivételes ügyfelek juthattak hozzá a Ferrari szupersportautójához, és közülük is csak néhánynak adatott meg, hogy a szériától eltérő színben rendelje az Enzót. Az egyetlen gyárilag fehér példány csak ritkán kerül elő, most eladóvá vált.

Az Alfa Romeo versenyistállójának vezetésétől egészen az F40-es megálmodásáig Enzo Ferrari egész életét arra tette fel, hogy a világ legjobb autóit hozza létre. Mint a motorsportban, úgy az utakon is, az ágaskodó paripát viselő sportautói a technika és a stílus élvonalát képviselték, és a tiszteletére a nevét viselő típus, a Ferrari Enzo tökéletesen foglalja össze mindazt, ami a maranellói gyártót az autóipar egyik legvágyottabb márkájává tette.

A Ferrari korábbi csúcsmodelljeihez hasonlóan a 2002-es párizsi autószalonon bemutatott Enzo is

a motorsport csúcskategóriájából származó technikát egyesíti a Pininfarina stúdió stílusával

egy utcai szupersportautóban. Az alumíniumból és szénszálas anyagból készült alapokat Ken Okuyama által megálmodott kompozit karosszériába öltöztették, amelynek formáját a szélcsatornás tesztek alakították, a korábbi F50 méretes szárnya helyett aktív aerodinamikával.

Az Enzo szíve egyértelműen a 6 literes V12-es középmotor, amely 651 lóerős teljesítményre képes,

de ennél a számnál is lenyűgözőbb a hangja, amit a fordulatszámmérő 8200-nál kezdődő piros mezője közelében hallat. Az elődjeihez hasonlóan az Enzo is mércét állított fel a dizájn és a teljesítmény terén, és a mindössze 400 példányt számláló limitált széria rövidesen az ezredforduló utáni korszak egyik keresett gyűjtői modelljévé vált.

Minden példánya értékes egzotikum tehát, de még ritkább a képeken látható autó, hiszen egyike annak a húsznak, amely nem szériaszínben készült – ezt a kiváltságot kizárólag a maranellói márka legértékesebb ügyfeleinek tartották fenn. A most bemutatott Enzo még ezek között is kivételes, hiszen az egyetlen, amelyik fehér színben hagyta el a gyártósort 2003-ban.

A Bianco Avus fényezéshez fekete bőrbelső és vörös számlapos műszerek jártak.

Az első tulajdonosa egy német-svájci milliárdos volt, aki nem sokat használta,

az Enzo az ideje nagy részét a svájci kereskedés kirakatában töltötte,

majd 2011-ben Hongkongba adták el. A balkormányos felépítése miatt azonban ott nem helyezték forgalomba, egy Ferrari-gyűjteményben pihent, ezért a számlálója még ma is csak 9600 kilométert mutat. A ritkán látott fehér Enzo most az RM Sotheby’s aukcióján szerezhető meg, várhatóan elképesztő összegért.

Ez is érdekelhet:

Mint egy klubszoba, olyan ez a Ferrari-gyűjteménynek otthont adó garázs

Biztosan te sem egy rideg mélygarázsban tartanál egy ilyen Ferrari-kollekciót.

Csodáljuk az egyetlen látszó szénszálas karosszériájú Ferrari Enzót

Az Enzo már önmagában is ritka, de ilyen fedetlen szénszálas karosszériás nincs még egy.

Ferrarit is vehetsz már Tommy Hilfigertől

Eddig csak ruhákat és kiegészítőket kaphattál Tommy Hilfigertől, de most a divatmágnás saját Ferrari Enzóját is megveheted, ami egyszerűen tökéletes állapotban van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában