A tető nélküli Monzából már egy példány is ritkaságnak számít, hát még nyolcvan, amivel a Ferrari legutóbbi túráján szelték át a legszebb olasz tájakat.

Forgalom nélkül Milánóból már egy óra alatt elérhető a fioranói pálya, azon a környéken, ahol Enzo Ferrari autómárkájának története 75 évvel ezelőtt elkezdődött. Az a nyolcvan darab Monza SP1 és SP2 azonban, amelyek a Ferrari első Cavalcade Icona eseményére érkeztek, a jóval hosszabb, de emlékezetesebb utat választották Maranellóba.

Soha nem volt még egyszerre egy helyen ennyi példány a Ferrari tető nélküli sportautójából.

A tulajdonosok a világ több mint húsz országából érkeztek, hogy részt vegyenek a kalandban, amely a monzai versenypályán kezdődött, és a Ferrari saját fioranói tesztpályáján ért véget, útba ejtve a legszebb olaszországi tájakat.

A 2019-ben bemutatott Monza SP1 és SP2 dizájnját az 1948-as Ferrari 166 MM ihlette,

a maranellói gyár kapuján számtalan ehhez hasonló versenyautó gördült ki az ötvenes-hatvanas években.

Az új Monza V12-es motorját a 812 Superfast adta kölcsön, amivel 2,9 másodperc alatt gyorsul százra, és 299 km/óra a végsebessége.

A Cavalcade Icona célja azonban nem ezeknek a számoknak az ellenőrzése volt. A csendes középkori utcákon, a ragyogó tavak mellett és kanyargós hegyi hágókon keresztül lassan kígyózó sportautók tulajdonosai számára

jóval többet jelentett a V12-es Ferrari-motor összetéveszthetetlen hangjának élvezete öt napon keresztül.
A rajtnak otthont adó Autodromo Nazionale Monza volt az első versenypályának épült létesítmény a kontinensen,

jellegzetessége a nagy sebességű, döntött íve, Phil Hill magának és a Ferrarinak is világbajnoki címet szerzett itt 1961-ben. A konvoj ezt követően Bergamo, Cremona és Stresa történelmi belvárosai felé vette az irányt.

A Lago Maggiore tiszta vize mentén haladva, útba ejtve Pietra di Bismantovát és Quattro Castellát a maranellói gyárba érkezett a csapat, stílusosan ünnepelve a Ferrari hetvenötödik évfordulóját. A nyolcvan Monza látványa nagy tömeget vonzott mindenhol, és

ha saját példánnyal nem is, de a Cavalcade Icona útját egy következő nyaralásod alkalmával magad is bejárhatod.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
A Formula E-ben összejött, amire az F1-ben esélye sem volt: világbajnok lett Stoffel Vandoorne