Mindenkit lenyűgözött a Ferrari azzal az egyedi szuperautóval, amit múlt ősszel mutatott be, és amit a maranellói márka első sportautói ihlettek. Az együléses Monza SP1-ből azóta elkészültek az első darabok, az egyik érkezését a londoni utcán filmezték le.

A tavalyi párizsi autószalonon leplezte le a múltidéző Icona sorozatának első két tagját a Ferrari, a márka kezdeteit idéző áramvonalas, teljesen nyitott, tető és szélvédő nélküli karosszériájú Monzát. A versenyautók mintájára együléses változat az SP1 nevet kapta, és aligha mondanád meg róla, hogy a 812 Superfast alapjára épül.

A Ferrari történetének eddigi legizmosabb szívómotorja dolgozik benne,

a 6,5 literes V12-es ugyanis 810 lóerőre és 719 Nm-re képes, amivel a Monza 2,9 másodperc alatt gyorsul százra,

és a kétszáz is megvan 7,9 másodperc alatt. A végsebesség 300 km/óra feletti, amihez a bátorság mellett már egy bukósisak sem árt, ugyanis csak egy apró szélvédője van.

A Monzából összesen 499 példányt építenek, és most elkészültek az első darabok, amiből egyet a londoni márkakereskedésbe szállítottak le.

Bizonyára egy vevőnek viszik, ugyanis az összes darab előre elkelt már, ezért nagy ritkaság lesz, ha egyszer élőben láthatsz egyet. Az alábbi videó készítőjének megadatott a látvány:

A következő Ferrari az SF90 Stradale lesz:

1000 lóerős hibrid szuperautó a legújabb Ferrari

A LaFerrarinál is gyorsabb az SF90 Stradale.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában