Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az csak egy dolog, hogy a Ferrari tudja, hogy nem jó az autó, de nem is tud vele mit kezdeni.

A csapatfőnök Mattia Binotto és a sportigazgató Laurent Mekies is kimondta a Ferrari számára kifejezetten fájó igazságot, hogy baj van az autó teljes koncepciójával – gyakorlatilag éppenhogy csak azt nem mondták ki, hogy szar az egész autó úgy, ahogy van.

A Ferrari hat verseny során nem mutatott túl sokat: egy 2. hely, és három 3. hely. Eközben a Mercedes minden futamon dobogóra állhatott: hat futamgyőzelem, öt 2. hely, egy 3. hely - a két csapat között 118 pont a különbség a konsturktőrök között.

Oké az autó nem jó, a legnagyobb baj viszont az, hogy nem is lesz jobb, ugyanis:

Binotto ugyanakkor abban bízik, hogy a hétvégi nagydíjnak otthont adó kanadai pálya más, mint az eddigiek: tempósabb, vagyis a Ferrari motorerejét akár ki is használhatják – hacsak nem adja meg magát megint az energiaforrás.

Kicsit más, de eközben meg...

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.