Egy hengerrel kevesebb, egy mázsával több, mint az elődje, de mégis fürgébb az új Ford Fiesta ST.

Az új háromhengeres Fiesta ST-t és a Fiesta Active névre keresztelt, játékos kistestvérét is kipróbálhattuk a Ford Nizzából induló sajtóútján.

Az Active a legelső crossover a Fiesta palettáján, ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt egy szépen átgondolt koncepció kerekedett ki belőle.

A hasmagassága majdnem két centit rányes egy hétköznapi Fiestára, ennek megfelelően módosult a futómű fizikája, a súlypontemelkedés okozta anomáliák ellensúlyozásával.

A túrán mi az 1.0 EcoBoost benzinest húztuk ki a kalapból, ami 140 lóerőt présel ki magából. 17-es alufelnikkel sportos kiállású kisautó, három- és ötajtós változatban is kapható lesz.

A szép ívű, ezüstös tetősínjei 25 kilót bírnak, ami elég lehet a németeknek, de rossz hír a hollandoknak, mivel ott egy háromfős család 60-65 kilónyi bicajt kénytelen cipelni.

Az autó belső terében visszaköszön az Active-motívum, az ülések varrásain, a küszöb borításán, a műszerfal ívein fel-felbukkannak az Active-logók, szóval ha egy vadkempingezés másnapján az autóban ébredsz, nem kérdezgeted magadtól percekig, hogy “hol vagyok?”.

Sem a városban, sem az autópályán, sem a szűk hegyi utakon, de még mindezek  zuhogó esős kombinációiban sem jött zavarba, könnyedén megszerethető autó azoknak, akik bár vágynak a Fiestára, de rég szemeznek a crossoverekkel.

Az Active-bemelegítés után beülhettünk a furcsa mérnöki megoldásokat ötvöző ST volánja mögé.

Kívülről nem esett át jelentős változáson az általunk könnyes szemmel búcsúztatott ST200-hoz képest. A legjelentősebb változás talán a menő 18-as CNC-zett felni, noha erre az ST200 is büszke lehetett, a horizontálisra váltó hátsó lámpa és néhány formaelem viszont új jellemző.

205/40 R18 méretű gumija talán keskenynek tűnhet a teljesítményéhez képest, ugyanakkor ennek is köszönheti, hogy megőrizte a játékosságát. Megújult futóműve meglepően sokat megenged a kanyarokban, erre és a hidegen húzott, furcsa vektorú rugókra majd egy későbbi tesztünkön visszatérünk, addig is maradjon rejtély.

A vezetési módok közül a Normalt és a Sportot mertük próbálgatni, Track módban a Bianchi-mezes országúti bringás bolyokat, a hétvégi Monacói GP-re igyekvő Lamborghiniket és a meglepően jó állapotú első generációs Cliókat egyszerre kerülgetve, nem tűnt megfontolt döntésnek lemondani a vezetést segítő aktív elektronika adta helyzetelőnyről.

A mókafaktort csak a kettesben kilencvennél leszabályozó automatika törte meg, ami egy szerpentinen a megfelelő pillanatban a helyi articsókabeszállító teherautót kielőzve, a legrosszabbkor történő megtorpanást eredményezheti.

Ez pedig meglehetősen ghan' danzsé, ahogy a helyeik mondják. A kontra oldalra kerül még egy apróság, ami korábban nem volt, most meg már van, csak épp nem az igazi: a sávtartó automatika időnként nem reagált megfelelően az egyébként jól látható, kontrasztos felfestésekre.

Ezeket leszámítva a Fiesta ST imádnivaló autó, zseniális hanggal, és egy szokatlan motorral, amely három hengerrel dolgozik. Időnként kettővel. De nem azért, mert beköpi a gyertyát, hanem mert a hengerdeaktiváló rendszer igyekszik elvenni a természettől azt a károsanyag-kibocsátást, amit sportos használatkor ráterhel a bolygó atmoszférájára.

Valahogy így fest a sorhármas furcsa diák, aki új az iskolában

Így hát, amikor nem szükséges, az egyik henger szelepeit kiiktatja, és a három hengerből ilyenkor csak kettőben következik be a robbanás. A henger deaktiválása vagy visszakapcsolása alig észrevehető, villámgyorsan történik. Hát nem zseniális?

Az ST turbófeltöltője is új lapátokat kapott, így festenek közelről

Az ST-s vagánykodásból az autó beltere kinőtt, a Recaro ülések hímzésén és a kormányon kívül nem találni ST-logókat, pedig nem volt az rossz a küszöbön és a konzolon sem.

Performance Blue néven emlegetett kék szegély jelzi diszkréten, hogy nem hétköznapi Fiesta enteriőrt nézegetünk

Az infotainment végre felnőtt a feladathoz, használható, színes kijelzőt kapott, hogy emiatt ne kelljen magyarázkodnia az ST-tulajoknak.

Bang & Olufsen hangtechnikája megüti azt a szintet, amit egy ST-től vár az ember, ugyanez igaz az autó hangjára. Ezt inkább mutatjuk:

A rajtautomatikát és hasonló nyalánkságokat inkább hazai pályán próbálgatjuk majd, nem éreztük a francia hétköznapokban szükségesnek egy német rendszámos autóval átlépni az összes szabályt, amit meghozott a Francia Köztársaság kétkamarás törvényhozása. Kíváncsian várjuk a Fiesta ST hazai bemutatkozóját, hiszen mindannyian a hazai kátyús terepen tudjuk megízlelni, mennyire helyénvaló itthon egy ilyen hot hatch.

Ez is érdekelhet:

Bosszúból született meg a Ferrari-gyilkos Ford szupersportkocsi - Roadster

Idén februárban kapta meg az első európai vásárló a két évvel korábban megrendelt Ford GT-jét. Miért hír ez egyáltalán, ahogy minden, ami a GT-hez kapcsolódik? Mert a Ford egyik ikonja született újjá, az, amelyikkel úgy írta be magát a motorsport-történelembe az amerikai cég, hogy azt az olaszok örökké emlegetni fogják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés