Mindent elmondtunk a Focus most bemutatott negyedik generációjáról, csak azt nem, amit még nem tudunk. Például azt, hogy mikor várható, és milyen erős lesz a legújabb RS, a formájáról azonban X-Tomi jóvoltából már vannak elképzeléseink.

A vadonatúj Focus megjelenése egyben azt is jelenti, hogy a Ford már dolgozik az RS kivitelén. Nagy hiba lenne, ha nem így tenne, hiszen mind a három előző generációból készült RS, és mindegyik rövid időn belül legendává vált. Az első széria a közvetlenségével, a második az öthengeres motorjával, a most kifutó harmadik pedig a driftelni is képes összkerékhajtásával vált a kedvencünkké. Az új modelltől még ennél is többet várhatunk.

A formája még vonzóbb lesz, pedig a Focus RS eddig sem panaszkodhatott a külső megjelenésére. A terveket a magyar grafikus X-Tomi készítette el az új modell első képei alapján, és beláthatod, hogy a kék fényezés, a nagy légbeömlős lökhárító és a hátsó tetőszárny ennek a szériának is nagyon jól áll. X-Tomi kijött a Focus lehetséges ST változatával is, ami szolidabb külsőt kapna, de még mindig elég izgalmas ahhoz, hogy ezt válasszuk a széles kínálatból.

Az új RS technikájáról, és egyáltalán az érkezéséről még semmit nem közöltek a Fordnál, de az Autocar információi szerint a jelenlegi 350 lóerős, 2,3 literes, négyhengeres turbós motorból még többet hoznának ki: a 48 voltos mild hibrid rendszer nemcsak hatékonyabbá, hanem rugalmasabbá is tenné az autót, aminek a teljesítménye a 400 lóerőt is elérheti. Csak remélni tudjuk, hogy a Fordnál minél előbb elkészülnek vele.

(Képek: X-Tomi)

Olvasd el, milyennek találtuk a most kifutó Focus RS-t:

Az összkerékhajtás a legjobb, ami történhetett a Focus RS-sel – teszt

Négykerék-hajtású, de olykor inkább csak hátsókerekesnek érződik – mindehhez pedig 350 lóerős, kézi váltós, és betonkemény a futóműve. Lehet ez rossz?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés