Nem a megszokott versenyt hozta össze egy barcelonai pályán a Ford, amikor egymásnak eresztette nyolc sportmodelljét. A mezőny ennél sokszínűbb nem is lehetne, a Fiesta ST-től a Focus RS-en és a Mustangon át a GT-ig, aminek az utcai és a versenyváltozata is rajthoz állt.

Nem kellett sokat győzködni a Ford Chip Ganassi Racing Team autóversenyzőit, hogy egy barcelonai versenypályán járjanak utána annak, melyik a Ford mennyire gyors tud lenni. A 182 lóerős Fiestától a 655 lóerős GT-ig meglehetősen sokszínű mezőnyt ráadásul egyazon versenyen eresztették rajthoz úgy, hogy a menetteljesítményeiknek megfelelően késleltetve indultak el.

A helyszín a Barcelona közelében lévő Motorland pálya volt, ahol a forgatásra csak négy órája volt a drónnal és 16 GoPro kamerával is dolgozó stábnak, hiszen a GT-t hajtó csapat éppen a gumiteszteket végezte. Mégis elég csak megnézned a versenyről szóló három és fél perces filmet ahhoz, hogy meggyőződj róla, így is fantasztikus felvételek születtek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában