Jövőre gyártásba kerül a Toyota első nagy sorozatban gyártott elektromos autója, és a japán márka most még több részletet elárult a RAV4 méretében érkező bZ4X-ről.

A Toyota idén áprilisban mutatta be az első eleve elektromos autónak fejlesztett modelljét, pontosabban annak prototípusát. A koncepció után most a sorozatgyártásba kerülő változat premierjén volt a sor, ezért kiderült, hogy a japán márka a bZ4X furcsa nevét és az űrhajókormányát is megtartotta a végleges modellen.

A nevén még gondolkodhattak volna, legalábbis nagyon furcsa kimondani a bZ4X-et, még ha van is benne logika.

A beyond Zero rövidítését követő szám a modell méretét jelöli a kínálatban, az X pedig a crossoverre utal. A dizájn nem sokat változott a koncepció óta, a RAV4-hez hasonló, de annál áramvonalasabb lett az újdonság.

A 4,69 méter hosszú, 1,86 méter széles és 1,65 méter magas bZ4X karosszériája 8,5 centivel alacsonyabb, mint a RAV4-é,

a tengelytávja viszont 16 centiméterrel hosszabb. A 2,85 méteres tengelytáv ezzel a szintén eleve elektromosnak tervezett Volkswagen ID.4-énél is hosszabb. A csomagtér nem túl nagy, 452 literes.

A belső tér érdekessége az űrhajószerű kormány, amit a jelek szerint sorozatgyártásban is megtart a Toyota, de csak opcióként,

lesz hagyományos kormánykerék is. Mivel drive-by-wire rendszerű, ezért teljesen változó áttételű, és a japánok szerint nincs szükség átfogásra a nagyobb kanyarokban sem. A műszeregységet egy árnyékoló nélküli hétcolos kijelző mutatja.

A bZ4X egy eleve elektromos autókhoz fejlesztett padlólemezre épül,

és az olyan riválisokhoz képest, mint a Hyundai és a Kia, vagy a Škoda és a Volkswagen, az egymotoros változat nem a hátsó, hanem az első kerekeket hajtja. Az alapmodell 204 lóerős, 265 Nm a nyomatéka, ezzel 8,4 másodperc alatt gyorsul százra és 160 km/óránál korlátozott a végsebessége.

A kétmotoros változatnál szerencsére nem esett túlzásokba a Toyota, az összkerékhajtásos bZ4X teljesítménye 218 lóerő,

és 336 Nm a nyomatéka, amivel 7,7 másodpercre rövidül a százas sprint ideje. Ez éppen elég ahhoz, hogy a 71,4 kilowattórás akkumulátorral akár 450 kilométeres hatótávot érjenek el. A 150 kilowattos villámtöltéssel 30 perc alatt érhető el a 80 százalékos töltöttség.

A bZ4X-hez szériafelszerelés lesz a hőszivattyús rendszer, és még napelemes tető is elérhető lesz hozzá. A japán gyártó szerint az akkumulátor 10 év és 240 ezer kilométer után sem fog 10 százaléknál többet veszíteni a kapacitásából, ami elég ígéretesen hangzik. Jövőre ismerhetjük meg élőben is az autót, amit több másik követ majd: 2025-ig hét bZ-modellt mutat be a Toyota.

Ez is érdekelhet:

Új külsővel érkezik a Toyota RAV4 terepjárósabb változata

Az Adventure változattal együtt frissül fel a RAV4.

Kihozta a maximumot a hűtőmaszkból az új Lexus LX

Az új Land Cruisernek is elkészült a Lexus-változata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában